Megnyílt a jégpálya a kastélyudvaron


2019-12-02 07:38:13  | cikk: Babos Petra  | 


Megnyílt a jégpálya a kastélyudvaron főképe
December 1-jén, advent első vasárnapján megnyílt az Esterházy-kastély udvarán a jégpálya.
Ennek kapcsán Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, nagy öröm számukra, hogy a terveik szerint, az időjárás sem játszott közbe, így december 1-jén megnyithatták a jégpályát.
-Remélem, ezzel az eddigi leghosszabb jégpálya szezonnak nézünk elébe, hiszen mi arra készülünk, hogy a pálya december 1-től február közepéig működni fog - tudtuk meg Boros Katalintól, aki hozzátette, nagyon örültek, hogy már az első napon sokan jöttek el korozni. Advent első vasárnapján egy kis meglepetéssel készültek, a gyerekek ingyen korizhattak.
- Nagyon sok az ismerős arc, akik már tavaly is jártak nálunk, de örülök, hogy sok az új korcsolyázó is - fűzte hozzá az ügyvezető.
Aki esetleg a korizásban elfáradt, vagy csak meg szeretne melegedni, ő szombaton és vasárnap a kastély kézműves műhelyében az advent jegyében alkothat.
A gyerekek ezúttal is örömmel vettek részt az adventi kézműves foglalkozáson

Horváthné Bátor Mária, a foglalkoztató vezetője elmondta, tegnap asztali adventi díszt és gyöngyből angyalkás díszt fűzhettek.
-Örülünk, hogy advent első vasárnapján is sokan kerestek fel minket. Minden szombaton és vasárnap mást és mást fogunk készíteni. Szombatonként sütni is fogunk, vasárnaponként pedig kétféle ajándéktárgyat csinálunk - tudtuk meg Horváthné Bátor Máriától, aki hozzáfűzte, a kézműves foglalkoztatóban készített tárgyak tökéletes karácsonyi ajándékok is lehetnek.
Rendszeres résztvevője a kézműves foglalkozásoknak Horváth Lara, aki ezúttal angyalkás díszt készített anyukájának

A jégpálya hétfőtől péntekig 16 és 20 óra között lesz nyitva. Szombaton és vasárnap pedig 11 és 15, valamint 16 és 20 óra között várják a téli sport szerelmeseit a kastély udvaron.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!