Természettudományos-és szavalóverseny a jubileumi héten


2019-11-26 07:59:24  | cikk: Babos Petra  | 


Természettudományos-és szavalóverseny a jubileumi héten főképe
A Pápai Petőfi Sándor Gimnázium ezen a héten ünnepli az iskola új épületbe költözésének 25., a magyar-angol két tanítási nyelvű tagozat megalakulásának 10. évfordulóját. Ezen alkalomból számos programot, versenyt szerveztek a diákoknak. Hétfő délután két megmérettetésnek is otthont adott az iskola.
Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a petőfis jubileumi megyei szavalóversenyt. Csarmasz Ágnes, a humán munkaközösség vezetője elmondta, közép-és általános iskolás diákok érkeztek a versenyre, összesen három középiskolából és öt általános iskolából. A diákok a versenyen bemutatták a kötelezően választott Petőfi-versek mellett a szabadon választott kortárs művek segítségével költészetünk sokszínűségét.
A szavalóversenyt Mátyus Alíz írónő, szociológus, lapszerkesztő, a Pápai Művelődéstörténeti Társaság alelnöke, 2014 óta a Szélesvíz főszerkesztője, az iskola volt diákja nyitotta meg.
A zsűriben helyet foglalt Horváth-Szamosvári Ágnes magyar-orosz szakos tanár, az ajkai Bródy Imre Gimnázium egykori dolgozója, Valler Kata színész, bábszínész, Bognár József, a Tarczy Lajos Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, magyar szakos szaktanácsadó, magyar-orosz szakos tanár, akik a szöveghűséget, az intonációt, az előadásmódot és a hitelességet pontozták.
A természettudományos versenyre tíz csapat érkezett hat általános és egy középiskolából.
Kömöcsi István, a természettudományos munkaközösség vezetője elmondta, a versennyel az volt a céljuk elsősorban, hogy a nyolcadik osztályosokkal megkedveltessék a természettudományokat, s felhívják a pályaválasztás előtt állókat a Petőfi Gimnázium természettudományos tagozatára.
-A verseny két fordulóból állt a három-három fős csapatoknak. Az első részben tesztkérdésekre kellett válaszolniuk a tanulóknak fizika, földrajz, biológia és kémia tantárgyakból. A második fordulóba a legjobb hat csapat jutott be, ahol fizikai mérés, kémiai kísérlet, földrajzból és biológiából fényképfelismerés várt a versenyzőkre.
A versenyzők oklevélben, könyvjutalomban és egyéb értékes jutalomban részesültek.
A jubileumi hét programjai ma folytatódnak.


Képek:

A természettudományi verseny végeredménye:

1. Ökosok ( Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Ny. Ált. Iskola)
Császár Tamás, Farkas Ábel, Farkas Levente
2. Pápakovácsi ( Kastély Német Nemzetiségi Ny. Ált. Iskola)
Kurali Mercédesz Alexa, Reinitz Szilárd, Zábrák Máté
3. Triumvirátus ( Szent István Római Katolikus Ált. Iskola)
Herber Nóra, Hujter Boglárka, Megyesi Anna
4. Erkelsuli ( Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Ált. Iskola)
Varga Debóra, Czere András, Kovács Bálint
5. Versenyhorgászok ( Ihász Gábor Ált. Iskola, Vaszar)
Horváth Gábor, Szabó Milán, Ruska Bálint
6. Tarczy ( Tarczy Lajos Ált. Iskola)
Keresztes Klementina, Schveighoffer Dániel, Varga Anna Bianka


Szavalóverseny:

I. helyezett Horváth Bendegúz Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
2. helyezett Dávid Eszter Devecseri Gárdonyi Géza Ált. Isk.
3. helyezett Lencse Luca Tarczy Lajos Általános Iskola
Különdíj: Milinszky Emma Pápai Református Kollégium Gimnáziuma 
KÜLÖNDÍJ Tischler Klaudia Ihász Gábor Általános Iskola
A Pápai Művelődéstörténeti Társaság különdíját, Mátyus Aliztól Szántó Virág, a Lovászpatonai Bánki Donát Általános Iskola diákja vehette át
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!