Két vereség után győzelem


2019-11-22 13:30:11  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Két vereség után győzelem főképe
Az NB I/B-s kosárlabda bajnokság 11. fordulójában a Kecskemét ellen megszakította két mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériáját a Concordia Motax KC Pápa.

Bizakodásra adhatott okot a feldobás előtt, hogy a vendégek nem a legerősebb kerettel érkeztek Pápára, nem tartott ugyanis a csapattal például az NB I-ben pallérozódó Chester Lewis, így több akadémista is lehetőséghez jutott.

Parádésan kezdte a mérkőzést a hazai alakulat, négy perc játékot követően 12-0 állt a táblán. A vendégek edzője természetesen időt kért és igyekezte felrázni csapatát, ami sikerült is, hiszen Orgona, Cserkó és Tóth tripláival hat pontig zárkóztak, igaz ehhez kellett a gyenge védekezés és a rengeteg kimaradt hazai ziccer (19-13). A második negyedben egy labdára faragta a különbséget a KTE, a nagyszünetre Kucsera lejáró időnél dobott ziccerével csak három pontos előnnyel mehetett a Concordia (37-34). A folytatásban is látható volt a dekoncentráltság a pápaiakon, akik a harmadik negyedben Horváth hármasaival maradtak meccsben, és egy 15-0-ás futással ismét maguk felé billentették a mérleg nyelvét. 55-48 után 7-0-val kezdett a Pápa az utolsó tíz percben, a lepattanók terén is látható volt némi javulás, melyeknek köszönhetően megszilárdította vezető pozícióját, ami végül elégnek bizonyult a győzelemhez, de az látszik, hogy a folytatásban - főleg a húzóemberektől - ennél sokkal több kell.

Concordia Motax KC Pápa - KTE-Duna Aszfalt 71-62 (16-13, 18-21, 21-14, 16-14)

Kálmán László: Nehéz mérkőzésre számítottam és az is lett. Védekezésben megtalálták a gyenge pontjainkat a kecskemétiek, de a második félidőben jobban koncentráltunk, a végén pedig zóna ellen jó ritmusban tudtunk kosárlabdázni. Helyenként már igazán jó csapatmunkát produkáltunk.

Concordia Motax KC: Balla 13, Burai 11, Murai 6, Kocsis 4, Bakos, cserék: Sonyák 16/3, Horváth 13/9, Hódi 3/3, Keller 3, Márton L. 2, edző: Kálmán László.

KTE-Duna Aszfalt: Cserkó 5/3, Tóth 3/3, Velkey 3/3, Popa, Varga, cserék: Plézer 22/3, Fülöp 9, Orgona 9/3, Kucsera 11/3, Nagy, edző: Váradi Kornél.

A pápaiak a következő fordulóban Bonyhádra utaznak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!