A papok és az Ördögpince


2019-11-17 20:47:04  | cikk: ha  | 


A papok és az Ördögpince főképe
A Szólj be a papnak! sorozat szervezői gondoltak egyet, s az eddig megszokott helyszínről új környezetbe vitték a rendezvényt - az Ördöpincébe. A Rákóczi utcai vendéglátóipari egység rendszeresen ad helyet koncerteknek, de ez az azért új szín volt a palettán. Ahogy Boncz Zoltán az ördögre utalva viccesen fogalmazott: oda kell menni az ellenséghez, védekezéssel nem lehet csatát nyerni. Persze ellentétről és támadásról szó sem volt, egy érdekes beszélgetős este kerekedett.

A szervezők megköszönték, hogy új helyszínen tarthatták a programot

A helyszínváltoztatásra azért is szükség volt a szervezők szerint, hogy nyissanak egy kicsit a világ fele, egy pubban talán nem csak a megszokott törzsközönség vesz részt a programon. A téma sem kifejezetten "papos" volt, hisz a közösségi médiáról, az online világról esett szó, a képmutatásról, a felszínről és arról, ami mögötte van. A moderátor ezúttal is Böröczky Attila volt, beszélgetőtársai pedig Kálinger Roland szolnoki katolikus tábori lelkész, Szabó Ferenc evangélikus tábori lelkész, Boncz Zoltán baptista és Farkas Gergely református lelkész.

Boncz Zoltán, Kálinger Roland, Szabó Ferenc figyelik mit mond Farkas Gergely

Lenne-e Jézusnak facebookja, mit osztana meg az instagramon és ehhez hasonló kérdések is előkerültek, s szó esett arról, hogy vajon a közösségi médiában mutatott boldog, csillogó felszín mélyén mi van. Mindenki másképp használja az online teret, nyilván vannak előnyei, de torzít is. Kálinger Roland feltette például azt a kérdést, hogy a több mint ezer vagy több ezer ismerősből hányhoz kopoghatnánk be, ha szükségünk van valamire? Vagy ha lekapcsolnák a villanyt és eltűnne az virtuális tér, hányan maradnának az ismerősök közül? Szerinte lehet jóra is használni és rosszra is a közösségi médiát, de ne adjuk át önként az életünket olyan háttértárolóknak, ahol nem biztos, hogy etikusan használják fel ezeket az adatokat.


Szabó Ferenc szerint a technika fejlődésével egyenes arányosságban hűltek ki az emberi kapcsolatok. A közösségi oldalak ezt próbálják visszahozni a maguk módján, hisz hírt kapunk a másik emberről. Ugyanakkor a lelkiség változott, a képmutatás, a felszín nyert teret, mondta. Boncz Zoltán szerint természetes, hogy szeretnénk mindig jobbnak és szebbnek tűnni, ez régi vágya az emberiségnek, de azért kell egy kontroll, s ez ma eltűnni látszik. A felszínesség és a mélyebb tartalmak kapcsán Farkas Gergely azt mondta el, hogy ez egy kicsit hasonlít a szörphöz. Ha a pohár alján marad az eszencia, a szörp és csak ráöntjük a vizet, akkor nem lesz jó íze, hiába dekoráljuk színes szívószállal. Viszont ha felkeverjük, akkor arányba kerül minden, és elégedetten kortyolunk. Valahogy így van ez az életben is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!