Szoros küzdelemben maradt alul a Concordia Motax KC Pápa


2019-11-14 13:39:56  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Szoros küzdelemben maradt alul a Concordia Motax KC Pápa főképe
A tabella harmadik helyén álló Cegléd vette el a Concordia Motax KC Pápa hazai veretlenségét, miután a második félidőben a Pest megyeiek tízpontos hátrányból fordítani tudtak.

Jó formában, legutóbbi két mérkőzését megnyerve várta a hat győzelemmel, két vereséggel harmadik helyen álló Cegléd elleni feldobást a Concordia, mely a Balla, Keller, Murai, Hódi, Sonyák kezdő ötössel igyekezett jó rajtot venni. Hódi és Sonyák hármasa megalapozta a meccs hangulatát, a folytatásban is a hazaiak domináltak, akik az első negyed végéig megőrizték kilencpontos előnyüket. 19-10 után Csákvári hármasával zárkózott a Cegléd, egy 5-0-s rohammal pedig négy pontra jött fel, majd a Concordia megint megrázta magát és a nagyszünetre kétszámjegyű különbséget alakított ki (35-25). A hosszabb pihenő után Miller vette át a vezér szerepét, extra kosaraira építve fokozatosan csökkent a különbség, a légiós 12 pontja és Hegedűs hármasa után már csak egy egység volt a differencia (41-40). A negyedik negyedben a lélektani előny a vendégeknél volt, akik a 37. percben Fekete távoli dobásaival átvették a vezetést és előnyüket meg is őrizték a lefújásig. Nyerhető meccsen maradt alul a Pápa, mely 11 középtávoli kísérletéből mindössze kettőt tudott bedobni, 25 tripla próbálkozásából pedig csak négy landolt a gyűrűben.

Concordia Motax KC Pápa - Ceglédi KE 61-64
(19-10, 14-13, 8-17, 20-24)

Concordia Motax KC Pápa: Balla 3, Keller 5, Murai 8, Hódi 8/3, Sonyák 19/6, cserék: Burai 9, Horváth A. 3/3, Kocsis 4, Márton 2, edző: Kálmán László.

Ceglédi KE: Fekete 17/12, Miller 16, Berkics 4, Hegedűs 6/6, Nárai 3/3, cserék: Kovács 12, Tóth 3, Csákvári 3/3, Piukovics, edző: Vavra András.

Kálmán László: A Cegléd kulcsemberei jobban teljesítettek a második félidőben az elsőhöz képest, ráadásul a játékvezetők is belenyúltak a meccsbe. Sajnos a második játékrészben támadásban olyanokat hibáztunk, amit nem lett volna szabad, nem csapataként játszottunk, hanem egyénieskedtünk. Csalódott vagyok, mert ez egy nyerhető meccs volt.

A pápai kosárcsapat november 17-én az Óbudai Kaszásokhoz utazik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!