Bagoly, feketemacska, vaníliás kifli és a többiek


2019-11-10 10:07:27  | cikk: HuHa  | 


Bagoly, feketemacska, vaníliás kifli és a többiek főképe
A kastélyudvarban zajló programokat ezúttal is kézműves játszóház teszi teljessé a családok számára a Szent Márton-napi Újbor Ünnepén. Tegnap délután nagy volt a nyüzsgés az Esterházy-kastély kézműves műhelyében, kicsik és nagyobbacskák, sőt szülők sokasága készítette el a Marcsi néni által kigondolt őszi díszeket, melyek persze alkotójuk fantáziája, kreativitása szerint öltöttek végleges formát.
Marcsi néni a baglyos díszt mutatja

-Ezúttal is az őszhöz és Márton napjához kapcsolódnak a kreatív feladatok. Egy bögrét díszíthetnek fel saját ötleteik alapján, hiszen a készítők maguk dönthetik el, milyen díszeket használnak hozzá a kínálatból - mondta el érdeklődésünkre Marcsi néni. A bögrébe különböző kis esernyőket tehettek, az izlandi moha alapot pedig számos őszi terméssel díszíthették, sőt egy fekete macska is része lehetett a kompozíciónak. A baglyos asztaldísz hasonlóan látványos volt, ehhez egy kis varrás is kellett, hiszen az előkészített bagolyfigurát a gyermekek tömték ki és varták le.
-Az előkészületek nagy része azzal telik, hogy gyűjtöm ezeket a terméseket, ismerősök kertjében, utcán, parkokban szedem össze az őszi dísznek valókat. Szentjánoskenyérfa és szivarfa termése, toboz, vadgesztenye, makk és sok minden más is került a díszek közé, a lótuszt és egyéb nálunk nem termő növények terméseit pedig beszereztük - mesélte mosolyogva Marcsi néni.
Az esernyő, a feketemacska és a termésdíszek nagyon mutatós kompozíciót alkotnak

A kézműves programból ezúttal sem hiányzott a sütés, mely az egyik legnagyobb kedvence a gyerekeknek minden alkalommal. Most az édesszájúaknak kedvezett a program, hiszen vaníliás kiflit süthettek a játszóházba betérők. A nagy tömegre való tekintettel a tésztát készen kapták a kicsik, ezt kellett aztán átgyúrniuk, kisodorniuk, kifli formára hajlítaniuk és aztán a sütőlapra helyezniük. A megsült kifliket vaníliás cukorral hintették meg, aztán legtöbben frissiben el is fogyasztották.
A sütés mindig nagyon népszerű, most vaníliás kifli készült

A színes forgatagban gyermekek és felnőttek egyaránt lelkesen vágták, ragasztották, formázták az egyes díszeket Marcsi néni és kollégái irányításával, a játszóház vezetője pedig úgy fogalmazott, ma már természetes számára is, hogy nemcsak a kicsik ülnek le a kézműves asztalhoz.
-Először meglepett, de mára megszoktam, hogy a szülők is szívesen vesznek részt a programban, s nemcsak a kicsiket segítik, de kérik, hogy saját díszt is készíthessenek - árulta el tapasztalatait.
Hanna éppen a macskaformát vágja ki a masina segítségével

Gőgös Hanna Amira, minden kreatív tevékenységet kipróbált, asztaldíszt készített és kiflit is sütött.
-Az őszi asztaldíszhez használtam mohát, makkot, gesztenyét, papírból kivágott macskát és esernyőt. A kiválasztott bögrébe bele kellett szúrni a pálcikán lévő díszeket a többit pedig ragasztópisztollyal rögzítettük. Könnyű volt - mesélte a kislány lelkesen, hozzátéve kiflit is sütött, ami nagyon szép és finom lett.
Répás László a tésztagyúrásban segített kislányának

A gyúródeszka fölött találkoztunk Répás Lászlóval, aki feleségével és kislányával, Hannával kereste fel a kézműves játszóházat. Az apuka éppen a kifli tésztájának sodrásában segítette a kicsi lányt.
-Nekem semmi rutinom nincs ebben, a kislányomnak segítek csak, ő nagyon szeret otthon is minden ilyen tevékenységben részt venni - mondta nevetve, hozzátéve, most először járnak ezen a programon. Mint megtudtuk, a kislány a Tókerti Óvodába jár, szerepelt a műsorban is, onnan jöttek be a kézműves foglalkozásra.
-Már bögredíszt is készítettünk, ott anya segített, a sodrás pedig az én feladatom lett - osztotta meg velünk. A kis Hannának a kiflisütés volt a kedvence, de az édesanyja segítségével készített bögrés és baglyos díszre is nagyon büszke volt. A Répás családnak nagyon tetszett a Márton-napi rendezvény, László természetesen a borkínálatra is kíváncsi volt, s a családi program után barátaival tervezte felfedezni a pincészeteknél kínált nedűket.
Az Esterházy-kastély kézműves műhelye ma is várja a családokat

Az Esterházy-kastély ma is várja az érdeklődőket a kézműves foglalkozására, mely a népszerű Liba-Tour egyik állomása is, de kora délutántól még három helyszínen alkothatnak, játszhatnak a családok: a Kópé-Várban, a Kékfestő Múzeumban és a Pannonia Reformata Múzeumban. A Liba-Tour családi játszóház nyereménysorsolását 17 óra 30 perckor tartják a rendezvénysátorban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!