Pápa Rómában


2019-11-08 16:46:29  | cikk: HuHa  | 


Pápa Rómában főképe
A Magyarország iránt érdeklődő, hazánkkal szimpatizáló rómaiak és Róma környékiek előtt mutatkozott be Pápa városa október 31-én a Római Magyar Akadémián. A nagy múltú kulturális-tudományos Intézetben félévente bemutatkozhat egy-egy magyarországi település a Halász János vezette Városok, Falvak Szövetségének köszönhetően. Ezúttal városunk kapta a lehetőséget, hogy megmutassa magát a népes közönségnek. A pápai estet hosszú készülés előzte meg, hiszen a Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. látványosan és érdekesen kívánta megmutatni településünket.
Dr. Áldozó Tamás adta hírül a római bemutatkozás sikerét

Az útról dr. Áldozó Tamás polgármester tartott beszámolót a sajtó képviselőinek.
-A bemutatkozásnak kettős funkciója van, egyrészt része a Magyarország imázsnak, hiszen mindig más magyar település jeleníti meg Magyarországot, másrészt része annak a városmarketingnek, amit az adott település épít - fogalmazott a városvezető.
A rendezvényre érkezőket pálinkával fogadták az egységes kékfestő inget viselő pápaiak, a műsor elején pedig dr. Áldozó Tamás polgármester mondott köszöntőt és mutatta be városunkat.
-Elmondtam, hogy városunk mai formáját annak az Eszterházy Károlynak köszönheti, aki a Római Magyar Akadémia épületétől néhányszáz méterre élt római tanulmányai idején és római mintára tervezte Pápát megépíteni, így mi pápaiak, egy darabka Rómát is kerülgetünk életünk, közlekedésünk során.
Pápai Hús termékek, gulyás, pogácsa, rétes - ezekkel vendégelték meg a rendezvényen résztvevőket

A polgármester a rendezvényen beszélt a kékfestésről, amit az UNESCO a világörökség részének nyilvánított, szólt az esten bemutatott magyar néptáncokról és zenékről, azokról az ételekről, melyekkel megvendégelték a közönséget, de a Pápa környékén párolt pálinkákról és somlói borokról is, amit szintén megkóstolhattak a jelenlévők. A bemutatkozáson levetítették azt a pápai imázsfilmet, melynek még csak a munkaközi változata készült el, de hamarosan a helyiek is megtekinthetik majd a kész verziót, és természetesen az Esterházy-kastély hangulatát is megidézték, méghozzá a Vörös Szalonról készült installációval és barokk ruhás hölgyekkel.
A rendezvényen dr. Áldozó Tamás röviden, érdekesen beszélt városunkról

-Bemutatkozásunkat példaértékűnek minősítette a Római Magyar Akadémia igazgatója, Puskás István, aki azt mondta, magasan kiemelkedett az eddigi települési bemutatók közül. Egységességében, felépítésében, témagazdagságában, érdekességében és mértéktartásában is felülmúlta a többi hasonló estet - osztotta meg velünk a római véleményeket a városvezető, hozzátéve, szerinte is nagyon jól sikerült a rendezvény és ezzel a programmal a világ bármely részén méltóképpen állhat ki városunk a nagyközönség elé.
Az Esterházy-kastély udvarhölgyei, táncosok és muzsikusok varázsolták el a római közönséget

A polgármester köszönetet mondott a Platán munkatársainak, a szakácsoknak, akik ízletes gulyással, pogácsával és rétessel kápráztatták el a rendezvény vendégeit, mint mondta, valamennyien nagyon sokat és nagyon jól dolgoztak. Megköszönte a táncosok és zenészek műsorát is, ami szintén nagy sikert aratott a közönség körében. Mint megtudtuk, a kis csapat a rendezvény másnapján Róma egyik legismertebb terén egy flashmobot (villámcsődületet) is tartott, a téren zenéltek és táncoltak az arra járó turisták és rómaiak nagy tetszésére, igaz ezt a produkciót a római rendőrség pénzbüntetéssel díjazta.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!