Kevés hiányzott a fordításhoz


2019-11-04 19:00:30  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kevés hiányzott a fordításhoz főképe
Minimális, egygólos vereséget szenvedett a megyei kézilabda bajnokságban a Bakonyerdő Pápa együttese, mely hazai pályán idén továbbra sem tud pontot szerezni.

Két győzelemmel és egy vereséggel a háta mögött látogatott a Sportcsarnokba az Ősi alakulata, mely jobban kezdte a találkozót, a vendégek hamar négygólos előnyt szereztek. A folytatásban megmaradt a különbség a felek között, 11-15-ös első felvonás után a pápaiak abban reménykedhettek, hogy a második 30 percben támadásban kevesebb technikai hibát vétenek. Sokáig úgy tűnt, hogy jót tett a szünet a játékosoknak, hiszen a Bakonyerdő ki tudott egyenlíteni, ezután fej-fej mellett haladtak a csapatok. A hajrá sajnos megint a vendégeknek sikerült jobban, akik az utolsó pillanatokban belőtték 30. találatukat, amire a pápaiaknak már nem volt válaszuk.

Bakonyerdő Pápa - Ősi Andreotti SE 29-30 (11-15)

Kapcsándi Zsolt: Megint rosszul kezdtünk, emiatt futhattunk az eredmény után. Az első félidő hajrájában volt esélyünk felzárkózni, sajnos elkönnyelműsködtük a lehetőségeinket. Nyerhető meccs volt, ám sok ziccert hagytunk ki, rengeteg technikai hibát vétettünk és a végén döntő szituációban a szerencse is elpártolt tőlünk.

A pápai csapat november 10-én 11 órai kezdéssel a Máriaújfalut fogadja.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!