Szabadságkoncert a Vastag fivérekkel


2019-11-03 22:08:20  | cikk: Babos Petra  | 


Szabadságkoncert a Vastag fivérekkel főképe
A 30 éve szabadon Emlékbizottság a rendszerváltás harmincadik évfordulójára meghirdetett emlékév keretében Szabadságkoncert elnevezéssel pályázatot hirdetett. A pápai önkormányzat sikeresen pályázott és a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központtal karöltve többgenerációs könnyűzenei koncertet szervezett. A Szabadságkoncert első fellépője Deák Bill Gyula volt, majd Vastag Csaba és zenekara követte őt.
A rajongóknak még az eső sem szegte kedvét, sokan esőkabátban vagy esernyő alatt élvezték a koncertet.
Vastag Csaba elmondta, a rendszerváltáskor mindössze 7 éves volt, ezért nincs túl sok emléke, de azért arra jól emlékszik, hogy voltak olyan személyek, akik el sem hitték, hogy ez megtörténik.
-Én annyit tapasztaltam, hogy a rendszerváltás utáni napon már a papír ötvenessel nem tudtam venni három fagyit, csak egyet, s nem Leónak, hanem Magnumnak hívták. Persze, a későbbikben tanultam róla, s sokat olvastam is erről a korszakról - mondta az énekes, aki hozzátette, nagy öröm számára, hogy őket is meghívták a Szabadságkoncertekre, hiszen fontos dolog az emlékezés, a történelemből tanulni kell, s soha nem szabad elfelejtenünk a megtörtént eseményeket - mesélte a fiatal énekes.
-A szabadság nekem azt jelenti, hogy azt csinálok, amit akarok, örülök, hogy én már ebben nőhettem fel. Akik a régi rendszerben is éltek, biztosan egyre jobban értékelik a saját szabadságukat, mert ők azok, akik tudják, hogy milyen az, amikor nincsen. Ezért is kell a felnövekvő nemzedéket emlékeztetünk erre - emelt ki Vastag Csaba, aki hozzátette, nagy örömmel jöttek Pápára, ahová gyermekkorukban sokszor jártak, hiszen édesapjuknak az egyik barátja itt lakott.
-Szeretek idejönni. Amikor Pápára érkezünk, mindig szívesen fogadnak minket, nagyon kedvesek az itt élők, barátságosak minden alkalommal - fűzte hozzá Vastag Csaba.
Az esős, ám jó hangulatú koncert végén a rajongók hosszú sorban kígyóztak az énekes előtt autogramért és egy közös fotóért.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!