Átadták a hulladékátrakót


2010-06-10 23:42:19  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Átadták a hulladékátrakót főképe
Ma délután adták át a pápai hulladékátrakót a Szabó Dezső utca végén, ami az Észak-Balatoni Térség Regionális Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás beruházásában valósult meg. A létesítmény főbb részei: szociális és üzemviteli épület, hídmérleg, válogató csarnok és a hulladékátrakó.
Dr. Kovács Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, hogy a rendkívül csapadékos időjárás a korábban mezőgazdasági művelésre használt területen jelentősen megnehezítette a kivitelezést.
A kivitelezés összköltsége 1.300.000 Euro, ami a jelenlegi árfolyamon közel 377 millió forint.
- A pápai hulladék átrakása ez idáig a Téglagyári úti lerakón történt, melyhez a KÖZSZOLG Kft. a szükséges engedélyeket beszerezte.
Az új átrakó üzembe helyezését követően rövidesen megkezdődik a régi hulladéklerakó rekultivációja, mely szintén uniós forrás felhasználásával valósul meg.
A hulladékátrakó mögötti területen lesz a telephelye a hulladékkezelésben és szállításban használt járműveknek. Ezen a területen hulladékudvar kialakítását tervezzük, mely a város hulladékkezelésének korszerűsítését célozza meg.
A konténerekbe tömörített hulladékot a királyszentistváni hulladéklerakó üzembe helyezéséig, - várhatóan 2011. januárjáig - Ajkára szállítjuk. A hulladékkezelő létesítmények fenntartásának költségét a képviselőtestület által meghatározandó hulladék-kezelési díj tartalmazza. A hulladékudvar szakképzett személyzet által működtetett önálló, zárt átvevőhely. Szolgáltatásai  térítésmentesek helyi lakossági eredetű és mennyiségű hulladékra vonatkozóan- hangsúlyozta a polgármester.
- Valamennyiünk számára fontos környezetünk védelme. Ebben hangsúlyosan szerepel a településünkön keletkező hulladék megfelelő kezelése, megsemmisítése. Bár a most kialakított hulladékudvar jelentős anyagi ráfordítással készült el és működtetése is költséges. Ennek ellenére úgy gondolom a város környezetének védelme, lakóhelyünk élhető és egészséges állapotának megőrzése miatt szükséges volt a beruházás megvalósítása- tette hozzá dr. Kovács Zoltán.

Végül Czaun János, az Észak-Balatoni Térség Regionális Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnöke, Veszprém Megyei Jogú Város alpolgármestere szólt pár szót a telepről.
- A projekt legnagyobb beruházása a királyszentistváni lerakó, amelyen kívül három átrakó állomás épül a megyében, Pápán kívül Tapolcán és Ajkán. A beruházásra azért volt szükség, mert a királyszentistváni lerakóba csak a továbbhasznosításra nem alkalmas, biológiailag stabilizált hulladék kerülhet - a többi hulladékot szét kell válogatni és újra kell hasznosítani.
Az uniós forrásból megvalósuló hulladékkezelő valóban nemzetközi létesítmény: a válogató Csehországból, az átrakó Horvátországból, a bálázó Németországból érkezett- mondta el az elnök.
Dr. Kovács Zoltán polgármester, ÁldozóTamás alpolgármester, Czaun János, az Észak-Balatoni Térség Regionális Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnöke, Mészáros István önkormányzati képviselő és Kovács Attila, a KÖZSZOLG. Kft. ügyvezetője és részlegvezetője közösen vágták át a szalagot, majd a jelenlevőkkel körbejárták a telepet.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!