Sikeres pályázat - megújuló kiállítás


2019-10-21 21:07:43  | cikk: ha  | 


Sikeres pályázat - megújuló kiállítás főképe
A Gróf Esterházy Múzeum rendszeresen sikerrel szerepel a Kubinyi Ágoston Programban. Legutóbb három millió forintot nyertek el, ebből a tarkázó, a labor és a Perrotine-szoba újul meg, azaz a Kluge-üzem szárítóépületének emeleti szintje, hangzott el a mai sajtótájékoztatón a Kékfestő Múzeumban. Dr. Nagy L. István igazgató elmondta, hogy ez a megújulás egy hosszabb folyamat része, melynek célja, hogy a múzeum állandó kiállításai új köntöst kapjanak, a kor szakmaiságával és a hagyományosan magas színvonalú szakmai tartalommal kiegészülve. Korábban már a "Kékkel festett mesterség" című anyag is az újabb elvek alapján épült fel, a lójárgányos mángorló is ehhez a rendezőelvhez tartozik, s most következik a harmadik kiállítás, mely szintén fontos része a múzeumi anyagnak.

Nagy feladat lesz a felújítás, de fontos, hogy ez a kiállítási rész is alkalmazkodjon a kor elvárásaihoz, mondta az igazgató

- Igyekszünk ezt a kiállítást kor szakmai és látogatói elvárásaihoz igazodva megtervezni és kivitelezni - mondta az igazgató. - Az anyagi lehetőségekhez képest a legkorszerűbb módszereket használjuk, olyan interaktív kiállítást kívánunk létrehozni, mely élvezetessé teszi a kékfestés világának felfedezését. Valóban XXI. századi lesz ez a kiállítási rész: megújul a padlózat, a világítás, a festés és a kiállítási elemeket is újragondolják a kollégáim, természetesen úgy, hogy a műtárgyvédelem feltételei is teljesüljenek - ismertette az igazgató a terveket. A jelenlegi tárlat a 80-as években készült el, azóta sok változás nem történt, pedig a múzeumi szakmában a kiállítás állandó jelzője is legfeljebb tíz évet jelent, tette hozzá dr. Nagy L. István.

Az új kiállításban új vitrinek és interaktív elemek lesznek

Psenák Emese etnográfus elmondta, hogy a termekben a kézi és gépi mintázás munkafolyamatait, eszközeit, mintakincsét, a kékfestő textileket mutatják be, a laborszobában pedig a látogatók megismerkedhetnek a kékfestésben használt festőnövényekkel, a színek előállításának titkos receptjeivel. - A valaha itt élt Kluge család eredeti berendezési tárgyait, eszközeit mutatjuk be, ugyanakkor a kiállítás bővülni fog új tárlókkal, interaktív elemekkel, játékokkal. Az érdeklődők kipróbálhatják a tarkázást, magukra ölthetik a kékfestő viselet darabjait. Olyan tárgyak is szerepelnek a kiállításban, melyek körüljárhatóak, kézbe vehetőek, így segítve az információk jobb megértését - mondta Psenák Emese. A kiállítás tervezését és kivitelezését is a múzeum munkatársai végzik, a vitrinek és a dekorációs elemek megtervezésétől egészen a tárgyak szakmai válogatásáig, az interaktív játékok tervezéséig.

A Kékfestő Múzeumban folymatosan nő a látogatószám, a felújítás remélhetőleg még több érdeklődőt vonz majd

Vonnák Andrea múzeumpedagógus elmondta, nagyon fontos, hogy egy kiállítás milyen benyomást tesz a látogatóra, hisz ez alapján alkot véleményt a múzeumról. Épp ezért az új tárlat megtervezésekor minden apró részletre ügyeltek, fontosnak tartották, hogy aki megtekinti ezt az anyagot, akár önállóan, tárlatvezető vagy múzeumpedagógus segítsége nélkül is megismerhesse a kékfestés csodálatos világát. - A látogatók, használva a kihelyzett eszközöket, rendszerezni tudják azt a tudást, amit a kiállítótérben megszereznek. A kiállítással minden korosztályt meg kívánunk szólítani - tette hozzá Vonnák Andrea.
Psenák Emese is sokat dolgozott az új kiálíltás megtervezésén

A munkálatokat már a jövő héten elkezdik, szakaszosan végzik a felújítást. Elsőként a Perrotine-szobát zárják le, december elején következik a labor, januárban pedig a tarkázó helyiség. A tervek szerint tavaszra elkészül a megújult kiállítás. Aki szeretné még látni a régi tárlatot, az október 23-án ingyenesen megteheti, hisz nemzeti ünnepünkön díjtalanul látogatható a Kékfestő Múzeum.

Képek:

nincsenek képek


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!