Jótékonysági gálaest a pápai ferences - és a nagydémi Kisboldogasszony-templom javára


2019-10-19 20:32:39  | cikk: Babos Petra  | 


Jótékonysági gálaest a pápai ferences - és a nagydémi Kisboldogasszony-templom javára főképe
Jótékonysági gálaestet szerveztek a pápai ferences -, valamint a nagydémi Kisboldogasszony-templom javára. A rendezvénynek a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházterme adott otthont.
A koncert főszervezője a Galla család volt. Galláné Horváth Gabriella elmondta, dr. Mail József apát hirdette a templomban, hogy felújítás van a templomban, s még nincs meg a megfelelő összeg hozzá. Akkor gondolta úgy Galláné Horváth Gabriella, hogy jótékonysági estet szervez ezért a kis ékszerdobozért.
-Nagy öröm számomra, hogy akiket felkértem előadónak, mindenki azonnal, az első szóra igent mondott, s innen is ered az est mottója: „Aki jótékonyságot vet, az barátságot arat”. A barátaim is mellém álltak, sokat segített a szervezésben, kiemelten a Mária Rádió közössége - tudtuk meg a szervezőtől.
A színházteremben megjelenteket Schrei Balázs köszöntötte, aki mint mondta, az est összefogás két templomért, két egyházközösségéért.
-Széteső társadalmunkban felértékelődik a közösségek szerepe. Különösen igaz ez az egyházi közösségekre, amelyek állapotát meghatározzák a kommunista diktatúrák évtizedeinek egyházüldözései, és azok hatásai: a szerzetes és lelkészedő papság egy részének likvidálása, megosztása, a szerzetesközösségek feloszlása. Az így kialakult helyzethez járult hozzá a liberális ideológia hatékony támadása és lejárató kampánya. Nagy öröm számunkra, hogy az egyház és a társadalom közötti néhol mély árok ma este ott betemetődik, és a jótékonyság által megvalósulhat a harmónia - emelte ki Schrei Balázs, majd Reisz Pál ferences szerzetes, az esztergomi ferences gimnázium korábbi igazgatója szólt a megjelentekhez. Mint kiemelte, amikor két templomot támogatunk, akkor nagy cselekedet részesei vagyunk, fontos és nagy tettet hajtunk végre, azt a szellemiséget támogatjuk, amelyet a kereszt és templom jelent. Olyan szellemiséget, amely képes méltó módon az emberiség nagy problémáit emberhez méltó módon kezelni.
Ezt követően Mezei Zsolt, a Pápai Református Gyűjtemények főkönyvtárosa és helytörténésze képes ismertetőt tartott a két templomról. Az első blokkot Piller Károly zárta, aki a Julianus barát című film betétdalát, a Fehérlófiát adta elő. A második blokkot az Air Force Dance Team táncformáció követte, akik a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtér 12 fős lány csapata. Az est során fellépett még Simon Napsugár ballett produkcióval, Somlai Nikolett énekes, Piller Ádám énekes, dr. Márfi Gyula nyugalmazott érsek atya, aki Váci Mihály-verset szavalt, a bakonybéli Szent Mauríciusz Kórus és dr. Aradi László atya.
Dr. Aradi László nem ismeretlen a pápaiak számára, hiszen pappá szentelése után Pápán a Fő téri plébánián kezdte lelkipásztori szolgálatát. Azóta megjárta Rómát és a teológia doktora lett. Jelenleg Sümegcsehi plébánosa. Az est során a ferences templomhoz fűződő emlékeit osztotta meg a közönséggel.
Dr. Aradi László atya örömmel tett eleget a felkérésnek, hogy meséljen a ferences templomban szerzett emlékeiről

-Aki egyszer Pápán élt, az mindvégig pápai marad a szíve mélyén. Úgy érzem, amikor eljövök Pápára, hazajövök. A városnak van egyfajta kisugárzása, ami visszavonzza ide. Ha csak keresztül utazom a városon, akkor is mindig jó érzés látni a Nagytemplomot, az ismerős utcákat. Bevallom, a belvárosba, a Ferences templom felé is el szoktam menni, s felidézem az a hozzá fűződő szép emlékeimet magamban. Az emberekkel is szoros a kapcsolatom, jó párral a mai napig élő kapcsolatom van, s ennek is köszönhető, hogy én is felszólalhattam az est során - mesélte dr. Aradi László, aki hozzátette, nagy öröm volt számára, amikor a szőnyegek megújultak a templomban, akkor is hatalmas összefogás volt a hívőkben.
-A ferences templomnak bensőséges, családias a kisugárzása. Az a játékosság, szinte gyermeki huncutság, amivel a ferences templom belseje ki van díszítve, ez az ember gyermeki lelkét érinti meg, ami gyermekséget nem szabad kiirtani - fűzte hozzá az atya.
A gála szünetében licitálást hirdettek. Ács Tas László két festményt készített a templomokról. Az aukción befolyt összegből a két templom renoválást szeretnék támogatni. A nagydémi templomnak egyik oldalfala megrepedt, statikai munkára lesz szükség, illetve a padokra is ráfér az felújítás. A ferences templomban pedig a villanyvezetékek cseréje vált szükségessé.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!