Marton Sándor: Köszönöm azoknak, akik rám szavaztak


2019-10-14 21:18:01  | cikk: HuHa  | 


Marton Sándor: Köszönöm azoknak, akik rám szavaztak főképe
Három jelölt mérettette meg magát polgármesterjelöltként a vasárnapi önkormányzati választáson. Dr. Áldozó Tamás (Fidesz-KDNP), Grőber Attila (DK, JOBBIK, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd) mellett Marton Sándor független jelöltként indult és első alkalommal készült közéleti-politikai szerepre. A polgármesterjelölt a szavazatok 5,53 százalékát kapta a választóktól, ez 593 szavazatot jelentett.

Marton Sándor ma délután osztotta meg gondolatait hírportálunkkal a választással kapcsolatban.
-Először is szeretném megköszönni annak a sok száz embernek, aki eljött és rám szavazott, hogy szívesen látott volna a város élén és szeretnék gratulálni Áldozó Tamásnak újbóli megválasztásához. Sikeres öt évet kívánok mindannyiunknak! - mondta.

Saját szereplésével kapcsolatban úgy fogalmazott, sikerült több embert elvinni a szavazásra, eredményét pedig nem tekinti kudarcnak.
-Nem élem meg kudarcnak az eredményt, sőt sikernek tekintem, azt bánom csupán, hogy nem hamarább érett meg bennem a gondolat, hogy elinduljak ezen a választáson. Kicsit felkészültebben, több időt ráfordítva, nagyobb sikerrel tudtam volna részt venni a szavazáson.
Marton Sándor a folytatásról azt mondta, messze van még a következő választás, de gondolkodik valamiféle közéleti szerepvállaláson.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!