A Fidesz-KDNP győzelmével zárult az önkormányzati választás


2019-10-14 01:56:02  | cikk: HuHa  | 


A Fidesz-KDNP győzelmével zárult az önkormányzati választás főképe
Véget ért az önkormányzati választás hazánkban, a szavazókörök 19 órakor zártak, ekkor kezdték meg a szavazatszámláló bizottságok a leadott szavazatok számolását, majd az eredményeket eljuttatták a Helyi Választási Irodába, ahol számszakilag, formailag, tartalmilag is ellenőrizték a jegyzőkönyveket. 20 óra után érkeztek meg az első eredmények, aztán szavazókörönként egyre több adat vált ismertté.
Munkában a szavazatszámláló bizottság

A valasztas.hu adatai szerint 24 442 fő volt jogosult szavazni városunkban, közülük 10 964 választópolgár élt szavazati jogával (ez 44,87 százalékos részvételi arány), az érvényes szavazatok száma 10 715 volt.
A három polgármesterjelölt közül dr. Áldozó Tamás, a Fidesz-KDNP jelöltje 5 226 szavazatot kapott (48,77 százalék), Grőber Attilára, az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltjére 4 896-an szavaztak (45,69 százalék), a függetlenként induló Marton Sándor pedig 596 szavazatot (5,53 százalék) tudhat magáénak. A választás eredményeként továbbra is dr. Áldozó Tamás Pápa város polgármestere.
A 2014-es önkormányzati választáson dr. Áldozó Tamás 4 381 szavazatot kapott (47,86 százalék), az akkor induló három ellenzéki polgármesterjelölt pedig összesen 4 773 szavazatot ért el.
A Helyi Választási Irodában minden jegyzőkönyvet ellenőriztek

Az egyéni választókerületi önkormányzati képviselőválasztáson az 1. számú választókerületben Szabadkai Verita (Fidesz-KDNP) kapta a legtöbb szavazatot (55,44 százalék), a 2. számú választókerület képviselője dr. Töreki-Vörös Ibolya (Fidesz-KDNP) lett (58,05 százalék), a 3. számú választókerületben Grőber Attila (Hatpárti Választási Együttműködés) nyert (57,81 százalék), a 4. számú választókerületben Bakos László (Fidesz-KDNP) lett az egyéni képviselő (54,09 százalék), az 5. számú választókerületben Venczel Csaba (Fidesz-KDNP) kapta a legtöbb szavazatot (63,45 százalék), a 6. számú választókerület képviselője dr. Vaitsuk Mária (Fidesz-KDNP) lett (47,03 százalék), a 7. számú választókerületben Németh Zsolt (Fidesz-KDNP) lett az egyéni képviselő (58,52 százalék), a 8. számú választókerületben a legtöbb szavazatot dr. Guias János Zsolt (Fidesz-KDNP) kapta a választóktól (56,26 százalék), a 9. számú választókerületben Unger Tamásnak (Fidesz-KDNP) szavaztak bizalmat a választók (59,78 százalék), a 10. számú választókerület egyéni képviselője pedig Zsegraics Gyula (Fidesz-KDNP) lett (53, 5 százalék).
A kompenzációs listáról Kovács József, Németh Csaba, Pintér Kálmán és Süle Zsolt jutott be a képviselő-testületbe, ők valamennyien a Hatpárti Választási Együttműködés jelöltjei.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!