Emberelőnyben sem bírt a Perutz a Komárommal


2019-10-06 17:22:38  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Emberelőnyben sem bírt a Perutz a Komárommal főképe
Egy félidőnyi emberelőnyt sem tudott kihasználni a Perutz FC a Komárom ellen, így 1-1-es döntetlennel ért véget a két gólt, hét sárga- és egy piros lapot hozó, olykor parázs hangulatú mérkőzés.

A megszerezhető kilenc pontból mindössze négyet tudott begyűjteni idén hazai pályán a Perutz, a házigazdák célja az volt, hogy javítsanak ezen a statisztikai adaton és megőrizzék harmadik helyüket a tabellán. A mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg id. Lengyel Ferencről, Kun-Szabó Anikóról, Csik Ferencről, Csiszár Zoltánról és Dolgos Istvánról.

Hazai szempontból borzasztóan kezdődött a mérkőzés, hiszen már a harmadik percben megszerezte a Komárom a vezetést: Kenesei szabadrúgásánál Végh Tibor emelkedett a legmagasabbra és a kapuba bólintott 0-1. A korai gól láthatóan megzavarta a pápaiakat, akik pontatlanul, kapkodva játszottak, keveset futottak és az első fél órában nem is dolgoztatták meg Rigó kapust, nem volt ugyanis kaput eltaláló lövésük. A 33. percben aztán első helyzetét mindjárt gólra is váltotta a Pápa, Dóczi felívelését a keresztbe mozgó Hanzl Máté a kapus lábai között lőtte a hálóba 1-1. A 42. percben egy szabadrúgást követően kisebb tömegjelenet alakult ki a hazai kapu előtt, a kakaskodást követően a vendégek részéről Hajbát kiállította a játékvezető. A második félidőben végig emberelőnyben futballozhatott a Perutz, gólt azonban nem sikerült szereznie a hősiesen védekező Komárom ellen. Hiába borult fel teljesen a pálya és csak a legritkább esetben lépte át a félpályát a vendég alakulat, kaput eltaláló lövése elvétve volt csak a hazaiaknak, akik gyenge napot fogtak ki, így meg kellett elégedniük a döntetlennel.

Perutz FC - Komárom VSE 1-1 (1-1) Gsz.: Hanzl ill. Végh T.

Lengyel Ferenc: Csalódott vagyok, nyernünk kellett volna. A második percben olyan szituációból kaptuk a gólt, amit egész héten gyakoroltunk, ezerszer átbeszéltünk, kivideóztunk, érthetetlen a dolog. Szintén begyakorolt figura végén sikerült aztán az egyenlítés, ám a második gólunk nem született meg. A második felvonásban amit kértem, nem valósították meg a játékosok, sajnos azt kell mondanom, hogy néhány ember a futással is adós maradt. Felháborít, hogy a belső védőink akartak a legjobban nyerni és nem azok, akiknek ez a feladatuk lett volna...

Perutz FC: Keserű - Farkas (Kalász 46.), Dóczi, Császár, Böröczky - Hanzl, Zsirai, Szilágyi (Vincze 86.), Nagy T. (Baldauf 75.), Irmes - Szabó Zs., vezetőedző: Lengyel Ferenc.

Komárom VSE: Rigó - Schiller, Molnár, Koronczai, Hajba - Végh T., Csernák (Kiss 77.), Bán, Végh B. - Tóth P. (Vincze 55.), Kenesei (Göblyös 59.), vezetőedző: Bozsik Péter.

A pápai alakulat október 12-én a Puskás Akadémia II-höz utazik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!