Megszépült a vasútállomás környéke


2019-10-05 20:18:28  | cikk: HuHa  | 


Megszépült a vasútállomás környéke főképe
Virágos Vasútállomásokat! címmel hirdetett pályázatot idén is a Vasutas Települések Szövetsége, melyen Pápa Város Önkormányzata is részt vett. A pályázati kiírás nem volt ismeretlen a város előtt, hiszen tavaly is nyújtott be pályázatot az önkormányzat és akkor is elnyerte a maximális, 150 ezer forintos támogatást. Akkor az állomásépület előtti bal oldali területet tették rendbe, most pedig az épület jobb oldalán dolgoztak a Városgondnokság munkatársai.
Bakó István, a Városgondnokság igazgatója

A pályázat részleteiről Bakó István, a Városgondnokság igazgatója elmondta, maximálisan 150 ezer forintot kaphatott egy-egy település a pályázaton, amit növényekre költhetett. Városunk ebben az évben is megkapta ezt a forrást, amit közel 300 ezer forinttal egészített ki a Városgondnokság, így tudták megszépíteni az állomás előtti több, mint 150 négyzetméteres felületet. Először a padot és a hulladékgyűjtőt cserélték le, a növényültetések pedig ezen a héten zajlottak.
-A pad környékét murváztuk, kertiszegéllyel határoltuk. A területen talajcserét végeztünk, a gyenge minőségű, gazos talajt kiszedtük és jó minőségű földdel töltöttük fel, aztán szervestrágyával kezeltünk. Körülbelül 250 növényt ütettünk ide, nagyobb részben örökzöldeket, évelőket, de 77 talajtakaró rózsát is telepítettünk. A technológia ugyanaz, mint a város többi részén, geotextíliát terítettünk le, az ültetés után pedig 5-7 centiméter vastag mulcsréteget tettünk a felületre.
Egységes arculatú virágos felületeket hoznak létre mindenütt, a héten az állomás előtt dolgoztak

Az eddigi agyontaposott, gyepes terület helyett, most szépen rendezett, növényekkel beültetett zöldfelületet láthatnak az állomásra érkezők, Bakó István bízik abban, hogy az erre járók vigyáznak a megújult területre és megmarad a mostani rendezettsége.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!