Megjelent a Fidesz választási kiadványa


2019-10-05 13:32:28  | cikk: HuHa  | 


Megjelent a Fidesz választási kiadványa főképe
A héten megjelent a Fidesz képviselőjelöltjeit és programját bemutató kiadvány - közölte a Fidesz irodában tartott tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Áldozó Tamás polgármester, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. Mint mondta, közeledve a választási kampány végéhez egyrészt szeretnének összegzést adni a pápaiaknak, másrészt arról szeretnének beszélni, hogy mit terveznek a választásokig hátralévő egy hétben.

A Fidesz csapata a kampány idejére 18 találkozási alkalmat szervezett a pápaiakkal, ebből mostanra 14-en már túlvannak, a jövő héten még 4 szervezett programjuk lesz. Az eddigi találkozókon közel 600 pápai polgárral találkoztak és beszélgettek a város közelmúltjáról és jövőjéről. Dr. Áldozó Tamás felidézte, 1994-től kezdődően vannak emlékei arról, hogy a klasszikus választási fórumokon mennyien szoktam megjelenni. Ezeket zárt térben tartották, valamelyik intézményben. Ezúttal inkább utcafórumokat szerveztek, melyekre nagy volt az érdeklődés.
-Számomra is meglepetést jelentett, hogy az utcafórumnak meghirdetett rendezvényeinken a régihez képest az ott élők többszöröse jött el. Ráadásul ezek a fórumok sokkal inkább alkalmasak közvetlen kommunikációra, mint a hagyományos keretek között megrendezett találkozók. Mi ezt biztatásnak tekintjük, egyrészt azért, hogy tartsunk több ilyen utcafórumot, természetesen választási kampányon kívül is, másrészt pedig, hogy a hátralévő időben is az utcán, a nyilvánosság előtt keressük a kapcsolatot a pápaiakkal.
Sok pápai polgár vesz részt utcafórumaikon - mondta el tapasztalatait dr. Áldozó Tamás

Dr. Áldozó Tamás a sajtótájékoztatón bemutatta a Hajrá Pápa! című választási kiadványukat, mely ezen a héten jelent meg.
-Ebben a Hajrá Pápa! című újságban alapvetően 4 nagy szerkezeti egység van. Az egyik a velem készült interjú - ami egyfajta összegzés és jövőbe való tekintés -, bemutatjuk a képviselőjelöltjeinket, közzétesszük ismét - most már nyomtatott formában is - az Esterházy 2035 programot, illetve a lap hátoldalán egy hozzávetőleges elszámolást készítettünk arról, hogy az elmúlt 5 évben mire költöttük a pápaiak pénzét.
Kiemelte, az immár nyomtatott formában is megjelent Esterházy2035 programmal kapcsolatban nagy érdeklődéssel várják az észrevételeket, akár az utcafórumokon szóban, akár írásban interneten, e-mailben, közösségi médiában.
-Az Esterházy2035 program 12 pontjában megfogalmazott jövőképnek a megvalósítása mostani számításaink szerint hozzávetőleg 60 milliárd forintba kerül. Ez a 60 milliárd forint a mi becsléseink, várakozásaink szerint három forrásból állhat össze: egyrészt hazai, belföldi, magyarországi támogatásokból, azaz a Magyarország kormányával való együttműködésünkből, aztán az Európai Unió előttünk álló két költségvetési ciklusának fejlesztési forrásaiból, harmadrészt pedig a Pápán keletkező adóbevételekből, a pápai gazdaság teljesítményének köszönhető adóbevételekből.
Megjelent a Fidesz-KDNP kampánykiadványa

A hazai forrásokat főként a Modern Városok 2 programból remélik, ezzel kapcsolatban a városvezető, polgármesterjelölt arra emlékeztetett, 2014 és 2019 között hozzávetőleg 2 milliárd forint támogatást kapott a város Magyarország kormányától, többek között a Vasas pálya megvásárlására, a Várkertfürdő hiteleinek kifizetésére és 650 millió forintot útfelújításra, de óvodafelújításra és járdaépítésekre is sikerült forrást szerezni. Friss példaként említette a Türr-gimnázium rekonstrukciójára kapott támogatást. Mint mondta, az Esterházy 2035 nevű programban eredetileg szerepelt a Türr-gimnázium rekonstrukciója, mert nem tudták, hogy hosszú hónapok, évek előkészítése után mikor fog megszületni a felújítást támogató kormányhatározat. Ez egy hete ismertté vált, vagyis az Esterházy 2035 program 60 milliárdjából már majdnem 4 milliárd forint megvan, úgy, hogy a program még el sem kezdődött.
-Nincsenek kétségeink azzal kapcsolatban, hogy mind a 60 milliárd forintra meglesz majd a fedezet - jelentette ki.
Dr. Áldozó Tamás arról is szólt, hogy 2020-2021-ben mit terveznek, ez az időszak főleg az eddig elnyert pályázatok kivitelezéséről, megvalósításáról fog szólni.
-A 2020-21-ben következő fejlesztéseink már megalapozottak, rendelkeznek a szükséges forrásokkal, azokat már csak végre kell hajtani. Nekünk ezt a két évet már arra kell kihasználni, hogy az utána lévő lépéseinket tervezzük, méghozzá hosszútávú stratégiai terveink, az Esterházy 2035-ben megfogalmazott jövőképünk elérését szem előtt tartva. A program végrehajtásának az egyik kulcseleme - hiszen a forrásoknak legalább egyharmadát onnan várjuk - Magyarország kormányával való együttműködés.
12 pontba foglalták a 2035-ig tartó fejlesztési terveiket

Hangsúlyozta, a 2019. évi önkormányzati választási kampány egyik fő üzenete az ellenzék részéről, hogy azért kívánják elfoglalni az önkormányzati pozíciókat, hogy onnan az Orbán-kormány ellen folytassanak háborút, és onnan döntsék meg az Orbán-kormányt.
-Aki 2019-ben egy hosszú háborúra készül az önkormányzati pozíciókból, az rombolásra készül. Ugyanakkor a mi ajánlatunk az a pápai polgároknak, általában a FIDESZ-KDNP ajánlata az egész Magyarország számára, hogy békét akarunk, együttműködést akarunk és építkezést akarunk. A 2019. október 13-i választásnak ez az egyik tétje a választópolgárok számára: konfrontáció, vagy együttműködés, háború, vagy béke. Én azt kívánom valamennyiünknek, hogy 5 békés, építkezős, együttműködős év álljon előttünk.

Újságírói kérdésre a polgármester, polgármesterjelölt elmondta, az Esterházy2035 a hétköznapi élet minden területére kiterjed, a közlekedéstől kezdődően az intézményi ellátásokig, az infrastruktúra-fejlesztésig. Ahol például most problémát jelent a csapadékvíz- elvezetés, azok számára éppúgy könnyebbséget jelent a terv megvalósítása, mint azoknak az intézményeknek, ahol esetleg nem a 21. századnak megfelelő körülmények között folyik a nevelő munka. Ugyancsak a hétköznapi életet érintő beavatkozás a közlekedési feltételek megváltoztatása, a parkolási rendszer kialakítása, a kerékpáros és gyalogos közlekedés támogatásával pedig könnyebben elérhetővé válnak az oktatási intézmények.
-A 2035-ig szóló jövőképünkbe, mi egy már most is sok büszkeségre okot adó várost szeretnénk még tovább előre léptetni a hétköznapi életminőségben még komfortosabb szolgáltatást nyújtani tudó település irányába.
Dr. Áldozó Tamás ugyancsak kérdésre válaszolva hangsúlyozta, alapelveik között szerepel, hogy a fogyatékkal élő pápai emberek szervezetei soha nem kaphatnak kevesebb támogatást, mint a megelőző esztendőben. Továbbra is meg kívánják becsülni az értékeket, biztosítani az értékteremtés további lehetőségeit.
-Mi büszkék vagyunk arra, hogy közösségek sokasága működik a városban - akkor is, ha ezek sokszor nem bejegyzett egyesületek - és szeretnénk megtartani ezt a sokszínűséget. Ezt egy széles támogatási rendszerrel biztosítottuk eddig, aminek a fenntartása a mi részünkről magától értetődik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!