20 éves a Városi Sportcsarnok


2019-10-02 17:10:31  | cikk: Haraszti Gábor  | 


20 éves a Városi Sportcsarnok főképe
1999. október 2-án, azaz napra pontosan húsz évvel ezelőtt avatták fel városunk Sportcsarnokát.

Az Orbán-kormány, a Petőfi Sándor Gimnáziumért Alapítvány valamint Pápa Város Önkormányzata összefogásának eredményeképp közel 500 millió forintból valósulhatott meg a beruházás, melynek ünnepélyes átadójára 1999. október 2-án került sor, melyen Orbán Viktor miniszterelnök, Deutsch Tamás akkori ifjúsági-és sportminiszter valamint Pintér Sándor belügyminiszter is tiszteletét tette.

Az 1144 ülő- és 400 állóhellyel rendelkező intézmény az elmúlt két évtizedben megszámlálhatatlan sport-és kulturális rendezvénynek adott otthont, a város egyik központi létesítményévé nőtte ki magát. A pápai sport rendkívül sokszínű, melynek köszönhetően a hagyományos labdajátékok - labdarúgás, kosárlabda, kézilabda - mellett küzdősport-, táncsport versenyeket, testnevelés órákat is rendszeresen tartanak az épületben. A sport mellett játszóházak, kulturális programok, kiállítások, koncertek, szalagavatók helyszíne a „csarnok”, mely maximális kihasználtsággal működik, kora reggeltől késő estig váltják egymást a sportolni vágyók.

A kerek évforduló kapcsán dr. Áldozó Tamás polgármester azt mondta, az 1994-ben megalakult képviselő-testület az évek során nagyon takarékos gazdálkodást folytatott, melynek köszönhetően az így felhalmozott összeg a '90-es évek végére elegendőnek bizonyult egy sportcsarnok megépítésére.

- Az akkori képviselő-testület - a szocialisták tiltakozása ellenére - úgy döntött, hogy ezt a körülbelül 400 millió forintot sportcsarnok építésére használja fel. 1998 augusztusában történt meg az alapkőletétel, majd gyors ütemben megkezdődött az építkezés, melyhez az első Orbán-kormány 92 millió forinttal járult hozzá. Az 1999. október 2-ai átadásra rengetegen jöttek el, a nyitóesemény pedig a pápai öregfiúk és a kormányválogatott közötti kispályás focimeccs volt.

A jövővel kapcsolatban a városvezető elmondta, az elkövetkezendő időszakban pályázatok útján megkezdődhet a sportcsarnok felújítása.

- A társasági adó nyújtotta lehetőségeket kihasználva a Magyar Kézilabda Szövetség egy közel 120 millió forintos beruházásra készül, ehhez az önrészt a pápai önkormányzat biztosítja. Emellett a tető héjazatának cseréjére szintén rendelkezésre áll a forrás, sőt a fenntartható üzemeltetés érdekében egy energetikai projektnek is részese a most jubiláló épület.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!