Legyen hitünk és legyen erős akaratunk ebben a városban - választási fórumot tartott a Fidesz


2019-09-27 00:22:37  | cikk: HuHa  | 


Legyen hitünk és legyen erős akaratunk ebben a városban - választási fórumot tartott a Fidesz főképe
Választási fórumra hívta szimpatizánsait és az érdeklődőket a Fidesz-KDNP pártszövetség ma este a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központba. A rendezvény vendége Kövér László, az Országgyűlés elnöke lett volna, kora délután azonban a házelnöknek le kellett mondania pápai látogatását, azzal az ígérettel, hogy amint egészségi állapota lehetővé teszi, hazajön a pápaiakhoz.
Dr. Áldozó Tamás, Pápa polgármestere, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje

Az önkormányzati választás tétjéről és a város jövőjéről alkotott tervekről és a Fidesz jelölti csapatáról szóló program előtt beszélgettünk dr. Áldozó Tamás polgármesterrel, a pártszövetség polgármesterjelöltjével és dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselővel.
-Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeinek és nekem világos üzeneteim vannak a pápaiak számára, ilyenkor arról kell beszélni, amit eddig is nyilvánosságra hoztunk, össze kell foglalnunk, hogy mit szeretnénk ebben a városban, hogy szeretnénk dolgozni a következő években és mi a jövőképünk 2035-re - fogalmazott dr. Áldozó Tamás polgármester.

A Fidesz üzenetei arról szólnak, hogy van programjuk, van világos jövőképük és van egy olyan csapatuk, mely ezt képes megvalósítani - tette hozzá.
-Olyan csapattagjaink vannak, akik világos döntéseket tudnak hozni, felkészültek, akik azonosulnak azzal az értékrenddel, amit képviselünk. És kell az is, hogy jól végiggondolt programunk legyen. A mi csapatunk nemcsak ebből a 11 emberből áll, akik most a színpadra lépnek, a mi csapatunk sokszor 11 emberből áll, hiszen a program kidolgozásában és majd a végrehajtásában nagyon sokan segítenek bennünket.
Az Esterházy2035 tábláját elsőként írta alá dr. Áldozó Tamás

A városvezetőt az Esterházy2035-ről is kérdeztük, ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, ez a program egy korszerű, fejlődő várost vetít előre, olyat, mely közvetlenül a legnagyobb magyarországi városközpontok mögötti mezőnyben helyezkedik el, mely számos szolgáltatással szolgálja az itt élőket, kiváló életminőséget nyújt és melyben mindig megvan a továbblépésre való potenciál.
-Az Esterházy2035-ben megfogalmazott célok eléréséhez 60-80 milliárd forintra van szükség a következő 15 évben. Erre mondhatják, hogy hol van ennyi pénz? Mi azt mondjuk, van ennyi pénz, hiszen, ha 2000-be gondoljuk vissza magunkat és onnan 2015-re előre nézünk, akkor azt látjuk, hogy hasonlóan nagy célokat értünk el abban a 15 évben is, mint amiket most megfogalmaztunk. Három helyről várjuk ezt a pénzt: várjuk saját magunktól, attól a munkától, amit mi elvégzünk, attól a teljesítménytől, amit ebben a városban felmutatunk; várjuk Magyarország kormányától és várjuk azokból a forrásokból, amik az Európai Unióból érkeznek, hiszen két európai uniós költségvetési ciklus fejlesztési forrásaival számolhatunk.
Mindezzel kapcsolatban kiemelte a ma érkezett hírt, miszerint, a Türr-gimnázium 3,5 milliárd forint fejlesztési forráshoz jut - ez pedig szerepel az Esterházy2035-ben.
-Azt mondhatjuk, még el sem kezdődött ez a fejlesztési periódus és már majdnem 4 milliárd forintunk megvan - mutatott rá dr. Áldozó Tamás. A polgármester hangsúlyozta a kormánnyal való jó együttműködés jelentőségét is, utalt arra, hogy a Modern városok és a Magyar Falu program után az a program van hátra, mely a megyei jogú városok alatti és az 5000 fő feletti településeket szólítja meg.
-Kifejezetten átgondolt, hosszútávú városfejlesztési programokat vár a kormány, mi ilyen programot tudunk felmutatni. Azt reméljük, ebben számíthatunk Magyarország kormányára, hiszen ennek már számos tanújelét megtapasztalhattuk az elmúlt években.

A kampánnyal kapcsolatban dr. Áldozó Tamás úgy fogalmazott, most először szerveztek utcafórumokat és nem csak rögzített helyszínen találkoztak az érdeklődőkkel. Minden korábbi választási kampánynál nagyobb érdeklődés volt a fórumaik iránt és minden korábbinál többen mentek el a rendezvényeikre.

Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő jó szívvel ajánlotta a választók bizalmába a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeit és polgármesterjelöltjét.
-Ahogy sportnyelven szokták mondani, jó a csapatunk, jelöltjeinket az azonos értékrend és gondolatvilág, a város következő 15 éves fejlesztésében való hit és az együttmunkálkodás köti össze és eddigi életútjuk, munkájuk, közéleti szerepvállalásuk is azt példázza, hogy méltók a választók bizalmára.
Jó a csapat - fogalmazott dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő

Az országgyűlési képviselő azt emelte ki, az önkormányzati választás tétje a település jövője.
-A tét az, hogy miként fog építkezni a város, miként fog együttműködni a kormánnyal, a különböző tárcákkal a város érdekében. A másik verizó, hogy foglaljuk el az önkormányzatot, aztán partizánmozgalmat szervezünk az Orbán-kormány megbuktatására. Én az első változatot javaslom a választópolgároknak!
A politikus arról is szólt, a város nagyon sokat fejlődött az elmúlt években, ez az élet minden területén érzékelhető, de vannak még teendők. Azt is fontosnak tartja, hogy az önkormányzat jó kapcsolatot ápol a civil szervezetekkel, a sportegyesületekkel, támogatja működésüket és becsüli munkájukat.

A rendezvényen előbb dr. Áldozó Tamás gondolatait ismerhették meg a jelenlévők egy kisfilm segítségével, majd a városról alkotott jövőképről beszélt a polgármester. Köszönetet mondott a leköszönő képviselőknek és üdvözölte az újakat és azt hangsúlyozta, nemcsak tizenegyen alkotják a Fidesz-KDNP csapatát, hanem nagyon sokan.
-Összetartozunk sokan, összetartozunk régiek és újak: akinek van hite és erős akarata ebben a városban, az mind tagja a mi csapatunknak!
Az eddig elért eredményekről és a jövő terveiről is szólt a polgármester, polgármesterjelölt

A polgármester az elmúlt időszakot pozitívan értékelte beszédében.
-Jól dolgoztunk és a város kinőtte a munkanélküliséget, jól dolgoztunk, és a pápaiaknak évről évre nagyobb a jövedelme, jól dolgoztunk, ezért a város lehetőségei is folyamatosan bővülnek. Jól dolgoztunk, és mindig megtaláltuk azokat az együttműködéseket, amik segítenek bennünket; a város közössége a támogatásért támogatást kapott cserébe, Magyarország kormányával sok közös intéznivalónk akad még a következő hónapokban, években egyaránt. Van programunk, tudjuk, hogy mit szeretnénk jövőre vagy két év múlva megvalósítani; van jövőképünk, határozottan mondjuk el azt, hova szeretnénk 15 év múlva eljutni; az Esterházy2035 nevet viselő programunk a város előtt álló nagy kérdésekre adja meg a választ.
Sok aláírás gyűlt össze az Esterházy2035 tábláján

Az ellenzékről szólva úgy fogalmazott, arra készülnek, hogy az önkormányzatokat elfoglalva hirdessenek ellenállást a kormánnyal szemben.
-Ma Magyarországon az ellenzék háborúra készül. Az, aki háborúra készül, rombolni akar. Mi békét akarunk, mi együttműködést akarunk Magyarország kormányával, mi építeni akarunk. Október 13. tétje röviden ennyi: háború vagy béke, rombolás vagy építés! Válasszuk a munkát az ellenállás helyett! Válasszuk a békét a háború helyett! Válasszuk az építést a rombolás helyett! Sok még a dolgunk!
A jelöltek egyenként is bemutatkoztak, képünkön dr. Vaitsuk Mária a mikrofon mögött

Dr. Áldozó Tamás hitet és erős akaratot kívánt a pápaiaknak.
-Legyen hitünk és legyen erős akaratunk ebben a városban. És ha lélekben erősek vagyunk, akkor beépül a kő, visszatér a víz és helyére kerül a vas - fogalmazott, majd aláírta az Esterházy2035 programot szimbolizáló táblát és erre kérte képviselőjelölt-társait is, akik egyenként mutatkoztak be a színpadra lépve.

Dr. Kovács Zoltán a város elmúlt évtizedekben végbement fejlődéséről beszélt, a következő 15-re megfogalmazott fejlesztési terveket méltatta, és kitért Magyarország jelenlegi helyzetére. Ebben kiemelte azokat a jelentős előrelépéseket, melyek hazánkat jellemzik - köztük a munkahelyek számának növekedését, a családok támogatását, az államadósság csökkenését és az önkormányzatok bővülő lehetőségeit. A politikus megemlítette a migráció veszélyeit és az ellenzék migrációhoz való hozzáállását, de arról is szólt, hogy a nem is olyan régen feloldhatatlan ellentéteket valló ellenzéki pártok miként álltak össze a kampányban.
Magyarország elért eredményeiről is szólt az országgyűlési képviselő

Beszéde végén az önkormányzati választáson való részvételre buzdított és a Fidesz-KDNP jelöltjeit ajánlotta a szavazók figyelmébe. A rendezvény végén a megjelentek is aláírták az Esterházy2035 tábláját, ezzel fejezve ki egyetértésüket a jövő terveivel kapcsolatban.

Képek:


Címkék: választás2019
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!