A város római bemutatkozásáról egyeztettek


2019-09-21 13:23:31  | cikk: HuHa  | 


A város római bemutatkozásáról egyeztettek főképe
A héten városunkban járt Halász János országgyűlési képviselő, a Városok és Falvak Szövetségének elnöke. A több tucatnyi település csatlakozásával működő, elsősorban kulturális együttműködésre összpontosító szervezet elnöke, városunk római bemutatkozásával kapcsolatban egyeztetett, hiszen október végén Pápa mutathatja be kulturális és gasztronómiai értékeit a Római Magyar Akadémián. A tanácskozáson a Pápai Platán Nonprofit Kft., a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ munkatársai és dr. Áldozó Tamás polgármester, valamint Unger Tamás alpolgármester vett részt.
Dr. Áldozó Tamás polgármester és Hakász János elnök

Halász János elmondta, a Balassi Intézet segítségével a szövetség településeinek lehetősége van a nagyvilágban megmutatni a magyar népművészetet, a magyar gasztronómiát, s ennek egyik helyszíne a Római Magyar Akadémia, ahol legközelebb Pápa lesz a főszereplő a Magyarország iránt érdeklődő római közönség előtt.
-Október végén Pápa lesz a vendég, hónapok óta tart az egyeztetés, a pápaiak is voltak már Rómában megfigyelőként, hogy tudják, milyen terek állnak a bemutatkozás rendelkezésére, hogy épül fel a program, milyen a közönség. Ez alapján készült egy programterv, ezt egyeztetjük, véglegesítjük most - mondta el Halász János.
Mint megtudtuk, dr. Áldozó Tamás tart majd előadást, lesz egy filmvetítés a városról, fellépők mutatják meg a kulturális értékeket, bemutatkozik az Esterházy-kastély, este pedig egy gasztronómiai programra várják majd a vendégeket. Halász Jánostól megtudtuk, a Római Magyar Akadémia számos programot szervez, kialakult törzsközönségük van, főleg olyan olaszok látogatják, akik érdeklődnek hazánk iránt, így akár turisztikai jelentősége is lehet a rendezvénynek.
-Értő közönségre számítunk, olyanokra, akik egyébként is Magyarország barátai - tette hozzá az elnök.
Részletesen és pontosan megtervezik a pápai bemutatkozást

A szövetség nagyon gondosan készíti elő az egyes települések bemutatkozását - ezt már dr. Áldozó Tamás polgármester mondta el a rendezvényről. A városvezető Baja városának fellépését tekintette meg korábban, ez alapján pontos képe van arról, milyen jellegű programra kell készülniük. A főszerepet a magyar kultúra és gasztronómia adja, ehhez igazodik a pápai bemutatkozás is.
-Mi gulyáslevessel és rétessel készülünk, valamint zenével és tánccal. Egy cigányzenekar utazik velünk, valamint egy táncospár, de a néptáncon kívül népdalokra is számíthat a közönség. Elvisszük a város új imázsfilmjét is - ez most készül -, valamint az Esterházy-kastélyt mutatjuk be a Vörös szalon megjelenítésével - tájékoztatott a polgármester. Hozzátette, ez az a csomag, ami az érdeklődést felkeltheti városunk iránt és jó benyomásokat hagy majd a résztvevőkben. A városvezető úgy véli, megtiszteltetés, hogy Rómában is bemutatkozhat a város, a rendezvénynek közvetlen és közvetett előnyei is lehetnek a későbbiekben.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!