6, 2993, 939 - az útrekonstrukciós beruházást összegezték


2019-09-19 22:13:11  | cikk: HuHa  | 


6, 2993, 939 - az útrekonstrukciós beruházást összegezték főképe
6 utca, 2993 méter felújított útburkolat, 939 millió forint összköltség - ezzel a három számmal lehet röviden összefoglalni az elmúlt másfél év útrekonstrukciós munkáit. Az önkormányzat ma délután tartotta az elmúlt évtized legnagyobb útfelújítási projektjének összegző rendezvényét a Városházán, ahová minden pápait vártak.
Dr. Áldozó Tamás érdeklődésünkre elmondta, fontosnak tartották, hogy éppúgy, mint az uniós források esetében projektzárót rendezzenek, elszámoljanak a pénzzel és a munkával a város lakossága előtt is, s nemcsak a támogatást nyújtó kormány felé.
-Célunk, hogy láttassuk és emlékeztessük a pápaiakat arra, hogy milyen munkát végeztünk el, már csak azért is, mert 2016 decemberében kaptuk az értesítést az egyedi kormánydöntésről, mely 650 millió forintot biztosított városunknak az útfelújításokra, most pedig már 2019-et írunk - mondta, hozzátéve, a kivitelezés már befejeződött, a hatósági eljárások most zárulnak le, tehát alkalmas az idő a számvetésre.
Dr Áldozó Tamás polgármester összegezte az elvégzett munkát 

Felidézte, a döntés 2016 végén született meg, a kivitelezés pedig 2017 őszén indulhatott el, hiszen alapos előkészítésre, tervezésre volt szükség, a város legfontosabb gyűjtőútjainak felújítása előtt.
-Meg kellett találnunk a megfelelő sorrendet, hiszen egyszerre mindenhol nem lehetett megkezdeni az útépítést, de azt is tudjuk, hogy a tervezéssel, közbeszerzési kiírással és eljárással, a szerződéskötéssel sok idő megy el.
Arról is szólt, a támogatói döntés kézhez vételekor 10 utca felújítását tervezték, aztán a tervezői becslések, felmérések után hat utca mellett döntöttek.
-Ahogy az építőipari árak elkezdtek emelkedni, alkalmazkodnunk kellett, hiszen szerettünk volna jó munkát végezni, egyébként ma már lehet, csak három utcát lehetne megcsinálni ennyi pénzből. A beruházás nagyobb időigényéhez az is hozzájárult, hogy a szükséges közműcseréket is elvégeztük.
A projekthez 650 millió forint támogatást kapott a város a kormánytól, az önkormányzat 150 millió forintot tett hozzá és közel 140 millió forintba került a Pápai Vízmű Zrt. által elvégzett ivóvíz- és szennyvízvezeték csere, ami szintén városi forrásnak számít. Hat utca újult meg, 2993 méter hosszan épültek új burkolatok és tekintélyes mennyiségű járda újult meg, hiszen a Korvin utcán teljes hosszban, a Jókai utcán pedig igen nagy felületen készült új járda. Parkosítási munkák is folytak és egy kis körforgalom is készült - sorolta a városvezető. Összesen 939,2 millió forintot költöttek a beruházásra, a felújított útfelület 30 717 négyzetméter.
A városlakókat kívánta tájékoztatni az önkormányzat a projektről

Az útfelújításban a Török Bálint utca, a Vásár utca és ezek találkozásánál a körforgalom, továbbá a Korona utca, a Várkert út, a Jókai utca és a Korvin utca volt érintett.
-Ma már mindenkinek természetes, hogy ilyenek ezek az utcák, érdemes lenne visszatekinteni, hol és milyen minőségű utakon közlekedtünk korábban - fogalmazott a polgármester.

Az útfelújítások műszaki tartalmáról, a kivitelezés kihívásairól Molnár István városfejlesztési osztályvezető tartott előadást. Kitért arra, hogy négy utca kisebb beavatkozást igényelt, ez a Vásár, Korona, Török Bálint és Várkert út, itt kétrétegű aszfalburkolatot építettek, kijavították, újjáépítették a szegélyeket és a vízelvezetést, új autóbuszmegállókat alakítottak ki és ahol szükséges volt, pályaszerkezet cserét végeztek. A Jókai utcán és a Korvin utcán faltól-falig felújítást végeztek, ez azt jelenti, hogy nemcsak az útburkolatok, hanem a járdák, parkolók is újjáépültek.
-A beruházás eredményeképpen olyan közlekedési létesítmények is megjelentek a városban, amilyenek korábban nem voltak. Ilyen a mini körforgalom, mely Európában már elfogadott csomópontnak számít és hazánkban is sok van belőlük, de ilyen a nyitott kerékpársáv is. Ez utóbbiról sok érdekes véleményt kaptunk, de meg kell szokni, hogy a nyitott kerékpársáv célja, hogy kijelölje, hol haladhat a kerékpáros.
A műszaki tartalomról Molnár István városfejlesztési osztályvezető beszélt

Molnár István kijelentette, a felújított utcák közlekedésbiztonsága jelentősen javult, az utak kialakítása, minősége biztonságosabb közlekedést tesz lehetővé, egyértelműbbek a sávok, a közlekedési elhatárolások és több új gyalogos-átkelőhelyet is kialakítottak.
Az osztályvezető felidézte, voltak előre nem látható problémák a kivitelezés során, nem számoltak például azzal, hogy túl magasan elhelyezett kábelek húzódnak az út alatt, hogy a világháború idejéből megmaradt útmegerősítést találnak.
-Kellemetlenül érintett bennünket az is, hogy a közlekedők egy része nem vette figyelembe az útlezárásokat, szabálytalanul behajtottak az építés alatt álló utcákba - mondta, példaként említve, hogy egy autónak, mely a frissen behúzott aszfalton hajtott át, leolvadtak a gumijai, vagy hogy egy autóbusz csak úgy fért el a finiser mellett, hogy a jelzőlámpát kézzel feszítették ki az útjából, de olyan is volt, hogy két busz szembe találta magát a lezárt, épp aszfaltozás alatt álló körforgalomban.

Dr. Áldozó Tamás a projektzáró rendezvényen arról is szólt, a következő időkben is lesznek közlekedési infrastruktúrát érintő beruházások, ezek a TOP projektek részei, de vannak még olyan gyűjtőutak, amikre ráférne a felújítás, ilyen a Győri út, a Szent István út és a Gróf út is. Mint mondta, ezekre most még nem látszik forrás, de ahogy 2016 novemberében sem tudták, hogy decemberben már lesz pénz a beruházásokra, így érdemes örök optimistának lenni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!