Visszatér a Tapolca patak a városba, állandó vízfolyás lesz a Bakonyér


2019-09-18 22:23:46  | cikk: HuHa  | 


Visszatér a Tapolca patak a városba, állandó vízfolyás lesz a Bakonyér  főképe
A tervek szerint két héten belül végez a szükséges munkálatokkal a kivitelező a Tapolca patak és a Bakonyér revitalizációját célzó munkákkal - tudtuk meg a hétfői bejáráson, amikor dr. Áldozó Tamás polgármester városházi munkatársaival megtekintette az építkezést és egyeztetett az építőkkel.
A Tapolca patak vize most egy ideiglenes mederben folyik a Horgas-érbe

-Pápa városának több vízfolyása is volt, a pápaiak által legismertebb a Tapolca patak és a Bakonyér. Ezek a vizek valamikor befolytak a Tókert területére és egy tavat alkottak, aztán a 18. században a tó lecsapolása után két mesterséges mederbe terelték a két patakot a városi szakaszon. A történelem során úgy alakult, hogy az egyik meder tulajdonképpen megsemmisült - elevenítette fel a régmúltat dr. Áldozó Tamás polgármester.

A vízfolyások legújabb kori történetéről a városvezető elmondta, a revitalizációs tervek megvalósítására néhány éve a vízügyi igazgatóságnak volt egy kezdeményezése a közmunkaprogram keretében, ez azonban nem valósult meg. Ekkor lépett be a város és egy másik műszaki tartalommal, költségkímélőbb megoldással tervezte meg a cél elérését, vagyis, hogy a Tapolca patak vize az egykori mederben, majd az övárokban jusson el a Bakonyér medréig és abban folyjon végig a városon.
A munkák előrehaladásáról egyeztettek

A revitalizáció műszaki tartalmáról Molnár István városfejlesztési osztályvezető adott tájékoztatást hírportálunknak. Elmondta, jelenleg a Tapolca vize a Horgas-éren keresztül távozik a Mezőlaki Séd felé, amikor elapadt a patak vize, a város felé vezető medret be is tömték, így most közel 100 méter hosszan újra ki kellett ásni.
-A teljes beruházás mintegy 3 kilométer hosszan az egykori övárok kitisztításáról és a Tapolca meder helyreállításáról szól. A Horgas-érnél egy osztómű betereli a város felé a Tapolca patak vizét, így jut el a Bakonyér medrébe. Amennyiben a Bakonyérben jelentős vízmennyiség keletkezik, azt szabályozni kell, ezért a Papiros malom mellett építünk egy zsilipet, amivel gyorsan el lehet zárni a Tapolca útját, így az ismét a Horgas-érben folyik tovább - magyarázta az osztályvezető. Ez azt jelenti, hogy a két műtárgy biztosítja, hogy a Bakonyérben mindig megfelelő mennyiségű víz legyen a városi szakaszon, de sose legyen annyi víz, ami veszélyeztetné a lakott területet.
Épül a szabályozómű a 83-as út mellett

A munkálatok megkezdéséről, a medrek kitisztításáról már nyáron hírt adott a polgármester és a kivitelező cég vezetője, a projekt megvalósítása már a végéhez közelít. Vörös László vezérigazgató arról tájékoztatott, az osztómű és a szabályozómű építését végzik jelenleg Tapolcafő határában.
-A Papiros malom mellett épülő szabályozómű csaknem teljesen elkészült, arra még egy zsilip kerül és egy fix zárás. Itt a Horgas-érnél egy osztóművet építünk a Tapolca medrére, amin szintén elhelyezünk egy zsilipet, ezzel itt is le lehet zárni a meder vizét, a Horgas-érre pedig egy fenékküszöböt építünk. A medret már minden irányba összeástuk, a vizet ideiglenes mederbe tereltük a Horgas-ér felé. Készül az áteresz és majd a zsilip, illetve a meder egy részét kiburkoljuk, hogy a turbulens vízmozgás ne bontsa meg a partot - ismertette a munkafolyamatokat a vezérigazgató. Vörös László úgy fogalmazott, terveik szerint két héten belül végeznek az építési munkákkal, ekkor kezdik meg a próbaüzemet. A szakember arra figyelmeztetett, a próbaüzem idején szélső határértékek is előfordulhatnak, hiszen rendkívül hosszú mederről van szó. Csak a Tapolca medre és az övárok 3 kilométer és még majdnem ugyanennyi a Bakonyér városi szakasza.
Ebben a mederben folyik majd a Tapolca vize a város felé

A projektről a polgármester úgy fogalmazott, érzelmileg fontosnak érzi, hogy a Tapolca vize ismét átfolyjon a városon, még úgy is, hogy egy másik épített mederben - hiszen az előző patakmedret is mesterségesen alakították ki -, de az is lényeges, hogy a Bakonyér egész évben élő vízfolyássá válik és nemcsak szigetszerűen lesz természetes élővilága.
-Ráadásul, ha a Bakonyérnek számottevő vízhozama lesz, megvalósíthatóvá válnak a Belső-Várkertre vonatkozó további elképzeléseink is, vagyis, hogy a még meglévő Tapolca medret élővízzel töltjük fel és a tervezett játszótér környezetében vizes elemeket alakítunk ki.
Hasonlóan vélekedik Zsegraics Gyula, a Tapolcafői Részönkormányzat elnöke is a patak jövőjéről.
-Szerintem minden tapolcafőit örömmel tölt el, hogy a Tapolca patakunk újra régi fényében tündököl majd és átfolyik a városon - mondta.
Készül az osztómű

A munkaterület megtekintésekor és a munkálatok előrehaladásáról való egyeztetés kapcsán dr. Áldozó Tamás egy napokban történt esetet is megemlített a beruházásról. Mint mondta, információi szerint nagy érdeklődést vált ki ez a munka, olyannyira, hogy az egyik ellenzéki képviselő szombaton itt fényképezett és amikor az építő cég munkatársa meg akarta kérdezni, hogy miben segíthet, akkor elszaladt.
-Azt gondolom, a feladat elől nem elfutni kell, hanem szembenézni vele, és ha kell, szívesen segítünk Süle Zsoltnak, akkor is, ha szemtől-szemben érdeklődik - közölte a polgármester.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!