Gondoskodó Város - Bemutatta harmadik programelemét Grőber Attila


2019-09-18 20:30:50  | cikk: Babos Petra  | 


Gondoskodó Város - Bemutatta harmadik programelemét Grőber Attila főképe
Az ellenzéki együttműködés harmadik programelemét mutatta be Grőber Attila, az ellenzéki Hatpárti Választási Együttműködés polgármesterjelöltje a sajtó képviselőinek.
-Mindenki előtt ismert, hogy a város lakosságának száma folyamatosan csökken. Jelenleg ott tartunk, hogy a város lakosságának, mintegy negyede 65 év feletti. Ez a tendencia szociológiailag nem változik, az időskorúak számaránya nőni fog. Az idősügy nemcsak az időseket érinti, hiszen a felnőtt népesség mintegy egynegyedének van idős rokona. A 65 év feletti korosztály létszáma nemcsak nő, a nyugdíjba vonulók egyre iskolázottabbak, az egészségük is átlagosan sokkal jobb, mint a 20-30 évvel ezelőtt nyugdíjba vonulóké. Ez azt jelenti, hogy sokkal többen vágynak az önálló életvitelt támogató szolgáltatásokra és egészségmegőrző programokra. Az idősügyi helyzet megváltozása nemcsak feladat, hanem lehetőség is, az egyre iskolázottabb nyugdíjasok erőforrást jelenthetnek az önkormányzat számára. Az önkormányzatok feladatát a következő években bővíteni kell, új szolgáltatásokat kell kiépíteni. Ezért meghirdetem a Gondoskodó Város programelemet - mondta Grőber Attila.
Ezt a programot a következő öt évben szeretné végrehajtani a polgármesterjelölt. Mint mondta, bővíteni fogják az idősek otthonában ellátottak számát új idős otthon építésével, javítják a tartós bentlakásos ellátásban élők körülményeit és csökkentik a várakozási időt. Grőber Attila megköszönte az ESZI munkatársainak munkáját, úgy érzi, ez a javaslat, az ő munkájukat is segíti.
-Létrehozunk egy nyugdíjas apartman házat, amely elsősorban nyugdíjas házaspárok ellátását szolgálná. Sokan vannak, akik képesek az önálló ellátásra, de gyermekeik távol élnek, s szükségük van olyan lakhatási körülmények biztosítására, amelyek hosszú távon úgy oldják meg az életkörülményeiket, hogy az ne rójon gondot a távol élő gyermekeikre. Harmadik, hogy idősbarát lakásprogramot hirdetünk meg, ami biztonsági célú lakás átalakítást jelent. Ez akadálymentesítés, nem értéknövelő beruházás, hanem olyan lakásfelújítás, ami növeli az életkörülményeket.
Terveik között szerepel a személyszállító és kísérőszolgálati rendszer kialakítása, ami a közlekedés megkönnyítését, hivatali és egészségügyi szolgáltatások igénybevételét jelenti., a közlekedés megkönnyítése érdekében pedig egy új költségtérítéses, de nonprofit szolgáltatást vezetne be. Szűrővizsgálatokat is bevezetne Grőber Attila, mivel idős korban a tünetmentes állapot ellenére is szükség van a szűrésekre.
-Hatodik elem az idősek üdültetésének meghirdetése, vagyis ősszel és tavasszal kedvezményes üdültetési rendszert lehet kialakítani, s ezt is pályázati formában valósítjuk meg. A hetedik, hogy megalapítjuk a senior akadémiát. Ezen belül olyan programokat indítunk, ami a nyugdíjasok hasznos időtöltését és képzését szolgálja, ilyen az informatikaoktatás, a 60 + nyelvoktatás, és olyan tréningeket hirdetünk, ami az áldozattá válás tanulásának megakadályozását segíti. Ebbe a programba diákokat is bevonnánk közösségi szolgálat keretében és az aktív nyugdíjasok is szervezői lennének a programnak. Sporttámogatási rendszert alakítanánk ki a nyugdíjasoknak, lehetővé tesszük, hogy a pápai nyugdíjasok az uszodát meghatározott számban ingyen látogassák, és rehabilitációs- és nyugdíjas tornát szervezünk. Kulturális programot is szerveznénk, vagyis bevezetnénk a nyugdíjas mozit, havi egy alkalommal - sorolta.
Grőber Attila egy újabb „bizottságot” is alakítana, ez lenne a polgármester mellett működő nyugdíjas tanácsadó testület.


Képek:

nincsenek képek


Címkék: választás2019
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!