Szombaton lakótelepi nap a Fenyveserdő Bölcsődénél


2019-09-18 16:52:37  | cikk: Babos Petra  | 


Szombaton lakótelepi nap a Fenyveserdő Bölcsődénél  főképe
Az idei év utolsó városrészi napját tartják szombaton, vagyis szeptember 21-én, a Vajda Péter lakótelepen. A szórakozni vágyókat a Fenyveserdő Bölcsőde előtti füves területen várják az egész napos rendezvényen.
Dr. Áldozó Tamás polgármester a rendezvény kapcsán elmondta, évek óta hagyomány már, hogy mindig a Vajda Péter lakótelepen ér véget a városrészi napok rendezvénysorozata.
-Az időjárás mindig kegyeibe fogadta a programot, hiszen eddig minden évben jó időben töltöttünk el egy kellemes napot a lakótelepiekkel együtt. A rendezvény itt is a jól bevált forgatókönyv szerint zajlik, vagyis reggel főzőversennyel indul a nap - tudtuk meg dr. Áldozó Tamástól.
A városvezető elmondta, a hagyományokhoz híven idén is jótékony céllal szervezik meg a főzőversenyt, melynek bevételét a PVÖ ESZI mellett működő alapítvány részére ajánlják fel.
A lakótelepi nap programját igyekeztek úgy összeállítani a szervezők, hogy abban minden korosztály megtalálja a számára izgalmas kikapcsolódást.
Dr. Áldozó Tamás megjegyezte, érdemes lesz ellátogatni a Vajda Lakótelepi Nap programjaira, hiszen a rendezvény eddig minden évben változatos produkciók és foglalkozások mellett, kiváló hangulatban zajlott.
-S hogy miért is jöjjenek el szombaton az érdeklődők? Jöjjenek azért, mert az idén ez az utolsó, s sokat kell várni, hogy újra elkezdjük a sorozatot, hiszen pünkösd környékén kezdődik majd a program jövőre. Jöjjenek, mert biztosan finomak lesznek az ételek, s remélem, nagy sikere lesz a programnak itt is, mint ahogy a többi városrészben volt. Nagyon sok támogatást adtak a pápaiak azokra a jótékony célokra, amelyeket évközben megfogalmaztunk, legyen az civil szervezetek vagy intézmények támogatása. Összességében megközelíti a 2 millió Ft-ot, amit a főzőversenyeken felajánlottak, s remélem, ez a jó szokás megmarad a jövőben is - emelte ki a polgármester.
A lakótelepi napon a délelőtt a főzés jegyében zajlik, de lesz családi vetélkedő is. Délután természetesen színpadi produkciók is szórakoztatják a rendezvényre kilátogatókat. 15 órától a Vajda Óvoda Szivárvány csoportjának műsorát tekinthetik meg az érdeklődők, utánuk a Szó és Kép Színpad mutatja be vásári komédiáját. A délután folyamán színpadra lép a Zsoodance TSE, a Pápai Musical Stúdió és a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület is. A programot kézműves játszóház, portré rajzolás, ugrálóvár, arcfestés és közlekedési játékok színesítik. Este hét órakor Varga Feri és Balássy Betti műsorának tapsolhatnak a résztvevők. A lakótelepi napot a Rocklife Cover Band bulija zárja.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!