Vasárnap ismét hazai pályán játszik a Perutz


2019-09-13 19:45:59  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu  | 


Vasárnap ismét hazai pályán játszik a Perutz főképe
Három hét elteltével ismét hazai pályán szerepel a Perutz FC, mely a Ménfőcsanak ellen is folytatná idei remek sorozatát.

A sárga-kékek legutóbbi két meccsüket hat ponttal abszolválták, még értékesebbé teszi a sikert, hogy mindkét győzelmüket idegenben érték el, előbb a Hévíz majd legutóbb a Mol Fehérvár II. otthonában, ráadásul kapott gól nélkül.

- Nincs titok, nincs bevált recept - utalt a több mint egy hónapja tartó veretlenségi szériára a csapat edzője, Lengyel Ferenc. - A felkészülés és a bajnokság elején tapasztalt nehéz időszakot szerencsésen átvészeltük, akkor is és azóta is kitartóan dolgozik a csapat. A játékosok és én is csak a munkában hiszünk, nagyon keményen melózunk, pusztán ennyi a „titok”. A székesfehérvári már a harmadik találkozónk volt, amit kapott gól nélkül hoztunk le, úgy látom, a siker folyamatosan lendít át minket a nehezebb periódusokon, és ami talán az egyik legfontosabb, hogy a játékosok elkezdtek hinni. Ugyanakkor nem szabad, hogy a jó eredmények elbizakodottá tegyenek minket, sok nehéz meccs vár ránk, köztük a vasárnapi is ilyen lesz.

A szeptember 15-ei ellenfelek ezidáig két alkalommal találkoztak egymással, a legutóbbi idényben Ménfőcsanakon 0-0-ra végeztek a csapatok, a tavaszi visszavágón pedig 3-3-as eredmény született úgy, hogy a 80.percben 3-1-re még a csanakiak vezettek. A Győr-Moson-Sopron megyeiek a forduló előtt két győzelemmel, három döntetlennel és egy vereséggel a 7. helyen állnak, holtversenyben a második legkevesebb gólt rúgták és a legkevesebbet kapták a harmadosztályban, számszerint négyet-négyet.

- Arra készülünk, hogy végig dominálva, helyzeteket kialakítva nyerjünk, de ha fogcsikorgatva tudjuk „csak” otthon tartani a három pontot, akkor sem leszek elégedetlen, nincs ugyanis könnyű csapat. Láttam a Ménfőcsanak Sárvár elleni hazai mérkőzését (1-0), úgy vélem, minden poszton jó képességű, rutinos játékosok futballoznak hétvégi ellenfelünknél, korábbi kapusunk, Sánta András is jó formában véd, nem lesz egyszerű dolgunk. Számítok a közönség támogatására, hiányzónk nincs, így a legerősebb kezdő tizenegyet küldhetem pályára - mondta a pápai szakvezető.

A Perutz FC - Ménfőcsanak bajnokit szeptember 15-én 16 órai kezdéssel rendezik.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!