Csodát szeretnének látni? Irány Tapolcafő!


2019-09-12 20:42:38  | cikk: ha  | 


Csodát szeretnének látni? Irány Tapolcafő! főképe

A veszprémi Napló nyáron hirdette meg A megye 7 csodája elnevezésű játékát. Az első fordulóban arra biztatták az olvasókat, hogy ajánljanak szép, érdekes helyeket, melyeket különlegesnek tartanak. A második fordulóba húsz természeti szépség jutott be, s ezek közül szavazással választották ki a legnépszerűbbeket, legszebbeket. Somogyi Zoltán, a Tapocafői Kertbarát Kör elnöke elolvasta a felhívást, azonnal fotókat készített és ajánlotta a Forrás tanösvény kuriózumát, az Örvény-tavat. A tapolcafői ajánlás bejutott a második fordulóba, ekkor aztán mozgósították az ismerősöket, barátokat, hogy szavazzanak a helyi csodára. A kampány olyan sikeres volt, hogy az Örvény-tó 2093 szavazattal lett első helyezett a bakonynánai Római fürdő (709 szavazat) megelőzve.

Szívesen szavazott mindenki, mondta Somogyi Zoltán, látszik, hogy az emberek kedvelik a tanösvényt

- Azért neveztem az Örvény-tavat a versengésre, mert hazánkban egyedülálló. Kevesen tudják, de Európában csak két ilyen tó található: egy Franciaországban, és egy nálunk, Tapolcafőn. aminek érdekessége, hogy a tófenéken méterenként tör fel a forrásvíz, ami tiszta, finomszemű homokot hoz magával a vízfelszínre, kivételes látványt nyújtva - mondta Somogyi Zoltán.

Az Örvény-tó

Tapolcafő történetében 2010. május 14-e felejthetetlen nap volt, mert igazi csoda történt: több mint negyven év után ismét visszatért a forrás. Az a forrás, melyhez az itt élőket számtalan emlék köti. Zsegraics Gyula önkormányzati képviselő is itt játszott annak idején barátaival, az Örvény-tóban fürdött, mert annak vize melegebb volt, mint a nagyobb tóé. Elmesélte, hogy akkor még a vízfelület nagyobb kiterjedésű volt, a nádasban bújócskáztak, vadásztak, ezek a gyermekkori élmények feledhetetlenek számára. A tanösvény bekerült a helyi és a megyei értéktárba is, s most ez az első helyezés ismét nagy megtiszteltetés és öröm. - Ez az egyik legnagyobb elismerés az itt élők számára, mert sikerült megőriznünk a múltunk, gyerekkorunk egy darabját, s erre nagyon büszkék vagyunk - mondta Zsegraics Gyula.

Vigyázzunk a tisztaságra, hogy a tanösvény valóban természeti csoda maradhasson, kérte a Kertbarát Kör elnöke

Dr. Áldozó Tamás is kilátogatott Tapolcafőre Unger Tamás alpolgármester kíséretében. Dr. Áldozó Tamás ivott is a forrásvízből a patakmederből. - A tapolcafői víz olyan, mint mindig is volt, s amilyen mindig lesz: kiváló. Ezen nőttünk fel, ezt fogjuk inni ezután is - mondta a polgármester. Ő is szavazott a Napló játékában és ismerőseit is kérte, hogy voksoljanak a természeti csodára. Hozzátette, hogy annak idején nagy öröm volt, hogy visszatért a forrás, de kihívásokat is hozott ez magával, hisz követni kell a természeti változásokat. A tervek közt szerepel az egykori tapolcafői tó rekonstruálása, mely a hosszabb távú intézkedések körébe tartozik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!