A Futball Éjszakája Pápán


2019-09-06 22:51:46  | cikk: Babos Petra  | 


A Futball Éjszakája Pápán főképe
Első ízben rendezte meg a Pápai Perutz Sport Kft. és a Pápai Egyesített Labdarúgó Club a Futball Éjszakája elnevezésű programot. A rendhagyó program során a gyerekek találkozhattak a ZTE FC élvonalbeli játékosával, Radó Andrással is, aki pályafutásáról mesélt nekik. Mint mondta, a labdarúgással Pápán ismerkedett meg, a Pápai ELC majd a Lombard Pápa csapatánál kezdte, és egészen 15 éves koráig itt játszott. Jelenleg az élvonalba visszajutó Zalaegerszeghez szerződött.
-7 éves korom óta focizok, szóval az alapokat Pápán kaptam meg, sokat köszönhetek Tóth Ferencnek, Horváth Imrének és Pődör Ákosnak is. És hogy miért is éppen a foci? A családban édesapám szerette a focit, aztán engem is érdekelt a labdajáték, s szerencsére volt is benne tehetségem - mondta a fiatal játékos, aki azt tanácsolta a gyerekeknek, hogy legyenek kitartóak, szeressék a focit, gyakoroljanak nagyon sokat.
Lengyel Ferenc, a PELC szakmai igazgatója, a Perutz FC vezetőedzője elmondta, jó ötletnek tartották, hogy Pápán is megszervezzék a Futball Éjszakáját.
-Fontosnak tartottuk, hogy a gyerekek találkozzanak egy olyan játékossal, aki Pápáról indult, s sokra vitte. Ezért hívtuk meg Radó Andrást. A gyerekek a leglelkesebbek, mi azt látjuk, hogy bármi labdarúgással kapcsolatos témát felvetünk, ők erre egyből reagálnak, támogatják. Ezért is lényeges, hogy lássák, kitartó munkával hova lehet eljutni - mondta Lengyel Ferenc.
A program során volt teqball bajnokság, de megtekinthették a klubházat is az érdeklődők, s játszhattak a műfüves pályán.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!