A Magyar Máltai Szeretetszolgálatról a Gondolkodó Körben


2019-08-29 22:24:30  | cikk: Babos Petra  | 


A Magyar Máltai Szeretetszolgálatról a Gondolkodó Körben főképe
Megtartotta augusztusi utolsó összejövetelét a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör. Ezúttal Pintér-Papp Eszter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pápai Csoportjának vezetője tartott előadást a Szeretetszolgálatról, tevékenységükről.
Mint mondta, a Szeretetszolgálat megalakulásának története az 1980-as évekre nyúlik vissza. A Németországban élő, de Magyarországon született Csilla von Boeslager bárónő ekkor határozta el, hogy adománygyűjtést szervez a rászoruló magyarországi emberek és szervezetek megsegítésére. Magyarországon az egyik első civil szervezetként, 1989-ben Kozma Imre atya vezetésével, 31 alapító tag részvételével megalakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület. A Szeretetszolgálat az 1990-es évek közepére építette ki országos szervezetét. A budapesti országos központ mellett hét regionális szervezetben, számos helyi csoportban, több ezer önkéntessel végzik munkájukat. Hitvallásuk szerint világnézetre, nemzetiségre és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül segítik a rászorulókat: hajléktalanokat, időseket, betegeket, fogyatékosokat. Természetbeni és pénzadományokkal, lelki vigasznyújtással, tanácsadással, egészségügyi és szociális szolgáltatásokkal csoportra, illetve személyre szabottan nyújtanak támogatást. A Máltai Szeretetszolgálat csináltatott először szemüveget hajléktalan emberek számára, vezette be a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, és nyitotta meg az ország első kerekesszék-javító műhelyét. Oktató és tematikus programokkal keresik a megoldást egy-egy konkrét csoportot vagy régiót érintő problémára, részt vesznek a katasztrófavédelemben és nemzetközi humanitárius programokban egyaránt.
Pintér-Papp Eszter kiemelte, naponta átlagosan 13 ezer emberről gondoskodik a Szeretetszolgálat.
-A segítségnyújtás hosszú távú elkötelezettséget jelent rászoruló embertársaink mellett. A Szeretetszolgálat 2500 munkatársa és 3000 önkéntese keresztény szellemiségen alapuló szolgálatot végez. A máltai szemléletmód azt jelenti, hogy a bajba jutottak előtt mindig nyitva áll az ajtó, van egy bármikor felhívható telefonszám, van hová fordulni a segítségre szorulóknak. Maga az adomány jóformán bármi lehet: téli tüzelő, jogi tanács, éjszakai menedék, orvosi ellátás vagy éppen lelki vigasz. A máltai küldetés része lehetőséget adni a segíteni vágyó embereknek arra, hogy jól segítsenek: adományaik célba érjenek, vagy önkéntesként részt vállalhassanak a rászoruló emberekért végzett szolgálatban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat regionális szervezetekben működik, sokrétű tevékenysége 130 önkéntes csoportban, 31 integrációs programban, 12 oktatási intézményben, 234 ellátó intézményben és 97 pályázati forrásból megvalósuló programban zajlik.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pápai Csoportja 1997 szeptemberében alakult. Évekkel ezelőtt megfogalmazott céljuk, melyet azóta is szem előtt tartanak, hogy eljussanak olyan családokhoz, egyedül élő idősekhez, akiknek segítségre van szükségük, de valami miatt nem fordulnak hozzájuk. Továbbra is fontosnak tartják, hogy ne csak Pápán, hanem a városkörnyéki vagy esetleg kicsit távolabb eső településeken élők számára is tudjanak segítséget biztosítani. Jó kapcsolatot ápolnak a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesületével. Az elmúlt évben is folytatták Kultúr-Kuckó Programjukat az Ifjúsági Centrumban - mondta el a csoport vezetője, aki hozzátette, a tavalyi évben számos programot valósítottak meg, ezek közül kiemelte a népdaléneklési versenyt, a gyermek-egészségügyi előadássorozatot, a családi délelőttjüket, a táborukat, a nyárbúcsúztatójukat, az adventi családi délelőttjüket, az Adni Öröm adománygyűjtő akciójukat és az adventi rendezvényüket, melyen 50 diák számára tudtak ajándékot adni.
A csoport vezetője végül elmondta, a tavalyi év bővelkedett emlékezetes pillanatokban, de a legtöbb öröm a tábor és az Ifjúsági Csoport programjai során érte őket, ahol nagyon sok őszinte, érdeklődő fiatalt ismerhettek meg, akik hatalmas lelkesedéssel vettek részt nemcsak a szórakoztató programokon, hanem az önkéntességgel, a szeretetszolgálat tevékenységével kapcsolatos programokon is. Nagy öröm volt, amikor a fiatalok kérés nélkül felajánlották segítségüket programjaik lebonyolításában, így talán évek múlva lesz, aki folytassa ezt a munkát.
A GYFGK soron következő összejövetele szeptember 2-án, 18 órától lesz, amikor dr. Áldozó Tamás polgármester lesz a vendég.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!