Balszerencsés döntetlen


2019-08-25 19:51:12  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Balszerencsés döntetlen főképe
Négy fordulót követően sem talált legyőzőre a Perutz FC, mely ezúttal igazságosnak mondható döntetlent játszott a Sárvárral.

A veretlen Perutz FC az NB III-as labdarúgó bajnokság negyedik fordulójában a nyeretlen Sárvárt fogadta. Az elmúlt három mérkőzés eredményei alapján a hazaiak számítottak az abszolút favoritnak, ugyanakkor a hazai tréner, Lengyel Ferenc óvatosságra intett mindenkit, mondván ez a 90 perc is legalább olyan nehéz lesz, mint az Érd elleni. A pápai tréner múlt héten váratlant húzott a kezdő összeállításakor, a szomszédvár ellen is két helyen változtatott, Szilágyi Adrián és Szabó Zsolt is ott volt a kezdő sípszónál a pályán.

Ahogy arra számítani lehetett, a hazaiak irányították a játékot, már az első percekben látható volt, hogy a Sárvár pontrúgásokra és kontrákra rendezkedik be. A meccs első lehetőségét a hazaiak dolgozták ki, a 10. percben Böröczky lapos centerezésébe Szabó Zsolt tette bele a lábát, ám Gőcze jó helyen állt és védeni tudott. A félidő derekán büntetőhöz jutott a Pápa, Szabó beadása Valkovszki kezére pattant, amiért Juhász játékvezető a tizenegyespontra mutatott. A büntetőt Szabó Zsolt magabiztosan a bal felsőbe vágta 1-0. A második félidő 10. percében Zsirai 13 méterről nem találta el a kaput, majd a jóval motiváltabb Sárvár szabadrúgáshoz jutott, miután Rajzinger feldobta magát 17 méterre Keserű kapujától. A labda mögé Skriba Máté állt, aki a felugró sorfal alatt laposan a kapu bal sarkába lőtt 1-1. Három perccel később Hanzl távoli löketét tolta fölé a sárvári kapus, majd a 80. percben Hanzl tartotta fel Skribát, aki ezért megkapta második sárga lapját. Emberelőnyben a vendégek nagy erőket mozgósítottak a három pont megszerzésére, ám több találat nem esett. Összességében reálisnak mondható eredmény született, hiszen az első félidőben a Perutz, a másodikban a Sárvár játszott jobban.

Perutz FC - Sárvár FC 1-1 (1-0) Gsz.: Szabó Zs. (tizenegyesből), ill. Skriba

Pápa, Perutz stadion, 300 néző, v.: Juhász (Illés, Nagy).

Perutz FC: Keserű - Farkas D. (Farkas B. 79), Dóczi, Császár, Böröczky - Szilágyi, Nagy T. Zsirai, Hanzl - Irmes (Kalász 82.), Szabó Zs., vezetőedző: Lengyel Ferenc.

Sárvár FC: Gőcze - Tratnyek, Pados, Kertai, Horváth - Pados, Pető (Valkovszki 20.), Kun, Németh, Faggyas (Kovács 69.), Skriba - Rajzinger (Szenczi 89.), vezetőedző: Lazic Bojan.

Lengyel Ferenc: Nyernünk kellett volna, mert jobb csapat vagyunk a Sárvárnál, ugyanakkor nem vagyunk gépek, néha hibázunk. A vezető találat után talán a kelleténél is jobban megnyugodtunk, ezért a szünetben próbáltam felrázni a csapatot. Reális az 1-1, bár a játékvezető belenyúlt a meccsbe, amikor egy tiszta szerelést szabálytalanságnak látott, ebből egyenlített a Sárvár. A második játékrészben lassan futballoztunk, nem járattuk a széleket, a Sárvár pedig szervezetten védekezett, amit nem tudtunk feltörni.

Lazic Bojan: A második félidőben nagyon jól játszottunk, nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni. Ha az utolsó passzaink pontosabban lettek volna, biztos vagyok benne, hogy ma három ponttal gazdagodunk, de így sem vagyok elégedetlen, gratulálok a csapatomnak.

A Perutz FC szeptember 1-jén Hévízre látogat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!