1Úton zarándokoltak az édesapákért


2019-08-25 14:07:51  | cikk: Babos Petra  | 


1Úton zarándokoltak az édesapákért főképe
Hatodik alkalommal csatlakozott Pápa városa az 1Úton zarándoklathoz, amely a Mária Út teljes útvonalán, minden szakaszon egy közös célért, idén az édesapákért szervezett zarándoklatokat. Az előző évekhez hasonlóan két zarándok csoporthoz lehetett csatlakozni, a Mihályházáról indultakhoz és a nagyteveli útvonalhoz.
A Szent Anna templomba érve Salgó Ferenc kanonok-plébános köszöntötte a szép számban összegyűlt zarándokokat, s köszönetét fejezte ki, hogy ebben a nyári melegben ismét sokan vállalkoztak a több mint tíz kilométeres távnak.
Kemény Éva ötödik éve vezette a Mihályházáról indult csoportot. Mint mondta, idén kicsit rövidebb távot tettek meg, ugyanis Borsosgyőr után nem Kéttornyúlak felé vették az irányt, hanem Pápára jöttek, s a városon keresztül sétáltak az Anna templomhoz, s addigra már babakocsival is csatlakoztak a közel ötven főt számláló zarándok csapathoz.
-Utunk során a településekre beérkezve énekeltünk, sok-sok régi Mária-éneket is felidéztünk, olyanokat, amelyeket még nagyanyáink énekeltek a templomokban. Az énekek az elmélyülést segítették, sok volt köztük a kimondottan zarándok ének, amelyek olyanok, hogy ha van egy előénekes, az beénekli a változó sort, s nekünk mindig csak ugyanazt a refrént kell énekelni. Szóval, így mindenki könnyebben be tud kapcsolódni - tette hozzá Kemény Éva.
-Harmadik éve veszek részt a pápai zarándokúton. Összetett a célom, de semmiképpen sem a sportteljesítmény miatt, hanem úgy gondolom, az életünk egy zarándokút, s ez a Mária út ezt jól jelképezi. Most az édesapákért tettünk meg az utat, ami engem magával ragadott. Az út során elmélyültem a hitemben, imádkoztam az édesapámért, aki sokat jelentett nekem a szülői házban. Gondoltam a zarándoklat során lányom férjére is, s imádkoztam értük, hogy az édesapjuk olyan példa legyen az unokáim számára, mint amilyen az én édesapám volt- mondta Sebő Ferencné, az egyik zarándok.
A Szent Anna templomban tartott szentmisét Bali Tibor külsővati plébános celebrálta.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!