Már használható a Mézeskalács utcai murvás terület


2019-08-21 21:11:34  | cikk: HuHa  | 


Már használható a Mézeskalács utcai murvás terület főképe
A területrendezési munkák befejeződtek, a murvás területet gépjárművel való parkolásra is használhatják az erre közlekedők a Mézeskalács utca elején, a Fáy ovi kerítése mellett. Mint arról hírt adtunk, a Mézeskalács utcai járdaépítés során a munkagépek és az építőanyagok megrongálták a kerítés mellett lévő füves területet, a helyreállítás kapcsán pedig felmerült annak az ötlete, hogy egy murvás felületet alakítsanak ki, melyen akár járművel is lehet parkolni. Ezzel egy régi igényét teljesítette a város az itt lakóknak, hiszen az óvodához kapcsolódó rendkívüli gépkocsiforgalom szinte lehetetlenné tette a Szövetkezet utcai közlekedést, balesetveszélyes volt és szabálytalan is az ott parkolás, hiszen tiltja a tábla. Így most, néhány lépéssel távolabb az óvoda bejáratától, de szabályosan és veszélyhelyzet okozása nélkül állhatnak meg a járművek a Mézeskalács utcában.
Új járda és parkolásra alkalmas terület készült a Mézeskalács utcában

A murvás terület kialakítását a Városgondnokság végezte, a területet körbevették szegéllyel, kialakították a stabil ágyazatot, feltöltötték murvával, rendezték a csapadékvíz leömlőt és megépítették az útesthez való csatlakozását a területnek. A munkálatok közel 2 millió forintba kerültek.
Bocskay László, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, a murvás terület 45 x 5,5 méter méretű, közel 20 gépkocsi befogadására alkalmas és már használják is az erre közlekedők.
-Ez nem parkoló, de alkalmas arra, hogy az autók itt álljanak meg. Reggelente és délutánonként sokan használják. Azért alakítottuk ki, hogy ne az óvoda bejáratánál álljanak meg a gépkocsik, mert az a Szövetkezet utca forgalmát akadályozza. A murvás terület használatával nem kell a kisgyermekekkel átkelni az úttesten, így elkerülhetik a balesetveszélyes helyzeteket - mondta a képviselő.
Bocskay László, a városrész önkormányzati képviselője és dr. Áldozó Tamás polgármester

Parkolási nehézségek nem csak itt vannak, hanem szinte minden intézménynél és lakótelepen, hiszen az utcákat, közterületeket évtizedekkel ezelőtt alakították ki és nem ekkora gépkocsiforgalomra tervezték - ismerte el dr. Áldozó Tamás polgármester, hangsúlyozva, van, hogy kényszermegoldásokkal indulnak el a végleges megoldás irányába, mint itt is.
-Ez nem egy épített parkoló, de funkcionálisan működik. Reméljük, hogy az óvoda, a közeli tankerület és a sportpálya működését is szolgálni tudjuk ezzel.

A Mézeskalács utcában a közelmúltban két fejlesztés valósult meg, újjáépítették a járdát és elkészült a parkolási célra is használható terület. Bocskay László úgy fogalmazott, az itt élők és erre közlekedők megelégedésére szolgálnak ezek a beavatkozások.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!