Folklór ünnep a Fő téren


2019-08-20 10:47:16  | cikk: Babos Petra  | 


Folklór ünnep a Fő téren főképe
Nemzeti ünnepünk előestéjén Kárpáthazánk címmel nagyszabású folklór gálának adott otthont a Fő tér. A programon a Pápai Vadvirág Néptáncegyüttes mellett három határon túli csoport is fellépett, az érsemjéni Ezüstperje Néptáncegyüttes, a tordai Kincsünk Néptáncegyüttes, az ógyallai Bellő Néptáncegyüttes.
A gála elején Áldozó Tamás polgármester köszöntötte a vendégeket és a megjelenteket. Mint mondta, nem ez az első alkalom, hogy augusztus 20-a előestéjén a Fő téren néptáncos rendezvénnyel találkozunk, ez azért van így, mert van egy olyan közösség, amire ország-világ előtt büszkék lehetünk, ez a Vadvirág Néptáncegyüttes.
-A Vadvirág tevékenységét a város, az önkormányzat több alkalommal elismerte, hisz Pápa Város Díszoklevelét már megkapták, sőt a közelmúltban Müller Anita és Müller Zoltán is átvehette ezt az elismerést. Azonban nemcsak Március 15-én, a díjak átadásakor vesszük számba az értékeinket. A városnak létezik egy Települési Értéktár Bizottsága is, amely azokat az értékeket veszi sorba, amelyeknek az összessége teszi ki a pápaiságunkat, amelynek az összessége megkülönböztet bennünket minden más településtől. Így az Értéktár Bizottság a közelmúltban azt a határozatot hozta, hogy a Vadvirág Néptáncegyüttes a pápai kulturális örökség részét képezi - emelte ki a polgármester, majd átadta az oklevelet Müller Anitának, Müller Zoltánnak és Baán Évának.
A folklórgála nyitányaként a tordaiak léptek fel, ők kalocsai táncokat mutattak be, majd őket az érsemjéniek és az ógyallaiak követték.
Sütő Szabolcs, az Ezüstperje Néptánccsoport vezetője, koreográfusa elmondta, Erdélyből érkeztek a Vadvirág meghívására.
-Nagyon örülünk, hogy eljöhettünk Pápára, hiszen korábban még nem jártunk itt. Még nem volt időnk megnézni a várost, de mindenképpen meg fogjuk tekinteni ezt a barokk várost. A gálára kalotaszegi és délalföldi táncokat hoztunk - tudtuk meg a néptánccsoport vezetőjétől, aki hozzátette, eddig nem ismerték a Vadvirágot, most találkoztak először.
Csíkos Dániel, a Kincsünk Néptáncegyüttes táncosától megtudtuk, a csoportban 80 gyermek és fiatal táncol. Pápára vegyes csoporttal érkeztek, négy koreográfiával. Mint mondta, tetszik nekik ez a város, ahol most járnak először. Remélik, a két nap során lesz lehetőségük megismerni is.
Bene László, az ógyallai csoport vezetője elmondta, a néptánccsoportjuk tavaly ünnepelte megalakulásuk 20. évfordulóját. Jelenleg két korcsoportban dolgoznak, a kicsikkel és felnőttekkel.
-A környező falvak hagyományőrzőek, saját néphagyományokkal rendelkeznek. Ógyallának a történelem folyamán konkrét néphagyománya nem alakult ki, vannak gyűjtések, de elenyésző mennyiségben. A táncokat a gyönyörű népviselet jellemzi, a lakodalmas összeállítások virágoznak felénk - tudtuk meg Bene Lászlótól, aki hozzátette, nagy örömmel fogadták a meghívást, hiszen fontosnak tartják, hogy testvérvárosuk rendezvényén képviseltessék magukat.
-Kárpáthazánk folklór ünnepe cím Baán Évától ered. Sokszor gondolkodtunk azon, hogy egy határon túli folklór fesztivált kellene létrehoznunk, s hogy ennek mi lenne a méltó elnevezése. Így esett a névválasztás a Kárpáthazánkra, hiszen a 21. században ennek van a legtalálóbb megnevezése, mivel ez a gála a Kárpát-medencei találkozónak a megünneplése - tudtuk meg Müller Anitától, aki hozzátette, a három vendég néptáncegyüttest hívtak meg, Erdélyből, a Vajdaságból és a Felvidékről.
-Sajnos az osztrák oldalról nem tudták vállalni a fellépést. Mint minden táncegyüttesnek, ilyenkor a saját településén van elfoglaltsága, s nem mindenki tudta bevállalni, hogy velünk ünnepeljen Pápán a nemzeti ünnep előestéjén, s másnap - tette hozzá Müller Anita.
Az est során a talpalávalót Németh Dénes zenekara húzta.
A jó hangulatú program táncházzal zárult.
A gálaest beváltotta a hozzá fűzött reményeket, s ráhangolta a pápaiakat augusztus 20-a ünnepi hangulatára, a magyarság örök összetartozásának érzésére.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!