60 kilométer hat óra alatt


2019-08-13 14:04:04  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: CardioMAX SE  | 


60 kilométer hat óra alatt főképe
A CardioMAX SE negyedik alkalommal rendezte meg közösségi ultrafutó kihívását, melyet a hölgyeknél Györkös Virág, a férfiaknál Cseke Norbert nyert meg.

Az ultraverseny szabályai egyszerűek voltak: a hölgyeknél és a férfiaknál is az lesz a végső győztes, aki hat óra alatt a legnagyobb távolságot tudja teljesíteni. A 2018-as alkalmon a legjobb női futó 50,65 megtett kilométerrel Györkös Virág, a férfiak rangsorában pedig 60,84 kilométerrel Cseke Norbert lett. A futás reggel 9 órakor kezdődött, a szervezők pedig gondoskodtak arról, hogy a lehető legpontosabban mérjék a megtett kilométereket, ennek érdekében az időmérés boka chip segítségével történt. Szabó György Vilmos, az egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta, az idei eseményen közel 20-an indultak és örömteli, hogy 11-en 40 kilométer feletti teljesítménnyel zárták a napot.

- Az elsőségek tekintetében nem született meglepetés, Pápa város legjobb futója Györkös Virág és Cseke Norbert lett idén is, mindketten megjavították tavalyi eredményüket és 60 kilométer felett teljesítettek. Szeretném megköszönni az önkormányzat támogatását valamint a CardioMAX SE és a Pápai Atlétikai Club tagjainak a sikeres lebonyolításhoz nyújtott segítségét.

Györkös Virág az eredményhirdetés után azt mondta, külön nem készült a versenyre, hiszen folyamatosan edzésben van, legközelebb pedig Olaszországban tervez rajthoz állni.

- Jól éreztem magam futás közben, 60 kilométer volt a cél, amit sikerült is elérnem, számomra ez egy nagyon jó eredmény. Gratulálok mindenkinek, aki elindult, és köszönöm a segítők támogatását. Tulajdonképpen ezt egy felkészülési versenynek fogtam fel, hiszen hamarosan Lignanoban az Aquatic Runneren fogok indulni, bízom benne hasonlóan jól sikerül majd, mint tavaly.

Cseke Norbert is elérte célját, hiszen sikerült megjavítania tavalyi eredményét.

- Magamhoz képest nagyon jó eredményt értem el, ha kicsivel is, de sikerült többet futnom a tavalyinál, idén 61,22 kilométerrel zártam, ami 400 méterrel több, mint 2018-ban. Szeretnék mindenkinek gratulálni a megtett távjához, Szabó Bencét külön kiemelném, akivel sokáig fej-fej mellett haladtunk, nagyon ügyes volt, arra biztatom, hogy folytassa ezt a sportágat. Köszönöm szponzoraimnak és családomnak a rengeteg támogatást, a biciklis kísérőim önzetlen segítségét, akik a nagy hőségben is kitartottak mellettem.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!