Megyei rangadó vár a Perutz FC-re


2019-08-09 10:26:26  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu - archív  | 


Megyei rangadó vár a Perutz FC-re főképe
A Veszprém elleni megyei rangadón mutatkozik be közönsége előtt a nyáron jelentősen átalakult Perutz FC.

Jobban nem is alakulhatott volna a pápai csapat számára a szezonkezdet, hiszen a sárga-kékek az újonc Balatonlelle otthonában háromgólos sikert könyvelhettek el, ám Lengyel Ferenc vezetőedző szerint csapata második találatáig korántsem volt olyan sima a meccs, mint amit a végeredmény mutat.

- A hazaiaké volt az első húsz perc, helyzetük is volt, nagyon kellett koncentrálnunk, hogy ne kerüljünk hátrányba, Bánki kapus jól teljesített a háló előtt - idézte fel a találkozót Lengyel Ferenc. - Szabó Zsolt aztán a 25. percben első helyzetét gólra váltotta, ami megnyugtatta a fiúkat. A második félidőben sem szabadott, hogy lankadjon a figyelmünk, a Balatonlelle mindent megtett az egyenlítésért, szerencsére egy szöglet után Szabó Zsolt megszerezte második gólját, amivel eldőlt a találkozó, a pontot az i-re Császár gólja tette fel.

A Perutz szakvezetője szerint vasárnap nehezebb dolguk lesz a feljutó Veszprém ellen.

- Teljesen más mérkőzésre számítok, mint a nyitó fordulóban. Láttam a Veszprémet játszani, jobb csapatnak tartom, mint a Balatonlellét. Talán furcsa lesz amit mondok, de otthon most még nehezebb nekünk játszani, mint idegenben, hiszen nincs még olyan szintű csapatunk, mely a hazai meccseket simán tudja hozni, szóval amíg nem tudjuk feltörni a védelmüket, tíz körömmel kell küzdenünk. Két-háromfajta játékrendszert gyakoroltunk a felkészülés során és a hétközi edzéseken, az, hogy mi fog történni vasárnap a pályán és milyen taktikát választunk, nagyban függ az ellenféltől is. Balatonlellén nem kaptunk gólt, bízom benne, hogy ez a második fordulóban is így lesz.

A mérkőzés augusztus 11-én 17 órakor kezdődik a Perutz stadionban.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: Perutz
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!