Hat párt az ellenzéki összefogásban


2019-08-06 21:39:27  | cikk: Babos Petra  | 


Hat párt az ellenzéki összefogásban főképe
Újabb két szereplővel, az LMP-vel és a Párbeszéddel bővült az ellenzéki összefogás Pápán - derült ki a politikai közösségek mai sajtótájékoztatóján. Az MSZP, Jobbik, DK és Momentum együttműködését két újabb - Pápán alapszervezettel nem rendelkező - párt egészítette ki, így a mai naptól hatpártira bővült az összefogás.
Somfai Attila, az LMP Veszprém megyei koordinátora a sajtótájékoztatón elmondta, örömmel csatlakoztak az együttműködéshez, úgy gondolják, hogy Pápán is együttműködésre van szükség, úgy, mint az ország minden részén. Szerinte Grőber Attila megfelelő, rátermett személy a polgármesteri posztra.
Klinger László, a Párbeszéd Veszprém Megyei alelnöke úgy fogalmazott, Grőber Attila megbízható, szavahihető ember, akit teljes mellszélességgel támogat a Párbeszéd Magyarország.
Grőber Attila köszönetét fejezte ki az LMP-nek és a Párbeszédnek, a hónapok óta formálódó együttműködésért.
-Ez a hatpárti együttműködés nemcsak lehetőség, hanem felelősség is, hiszen a közösen indított képviselőjelöltek nemcsak saját politikai pártjukat, hanem az együttműködés valamennyi pártját képviselik. Mind politikai mondanivalójukkal, mind tetteikkel azt az együttműködést kell, hogy szolgálják, amely azért jött létre, hogy új várost teremtsünk - mondta Grőber Attila, majd hozzátette, a hat politikai párt közösen a városért gondolat jegyében kíván dolgozni.
-2019. július 5-én alapítottunk egy egyesületet. Az egyesület a Közösen a Városért Egyesület nevet viseli, s ennek a bejegyzését kértük a Veszprémi Törvényszéktől. Az egyesületet azért hoztuk létre, mert azt gondoljuk, hogy azok a pártok, akik együttműködnek, azoknak az együttműködése tartós és hossztávú lesz, hiszen egy várost akkor lehet irányítani, ha ezek a pártok képesek együtt dolgozni. Innentől kezdve, mi közösen, a városért fogunk dolgozni - tette hozzá a polgármesterjelölt.
A sajtó kérdésére Grőber Attila elmondta, további szervezetek csatlakozását is várják az együttműködéshez. Arra a felvetésre, hogy a Momentumnak, az LMP-nek és a Párbeszédnek nincs pápai szervezte, úgy reagált: vannak politikai pártok, akik más módon szerveződnek, mint azok, akiknek van Pápán szervezete. A többi politikai pártnak megyei szervezete van, annak a tagjai például pápaiak, ajkaiak vagy somlójenőiek. A politikai pártok itteni tagjai, aktivisták, szimpatizánsok, akik segítik a munkájukat.
Grőber Attila hozzátette, kialakult a képviselőjelölt listájuk, melyet mind a hat párt támogat, a jelölteket a jövő héten ismertetik a nyilvánossággal.
Az LMP a tavaszi EP választáson 162 szavazatot kapott Pápán (1,44 %), a Párbeszéd pedig az MSZP-vel együtt ért el 5,43 százalékot, 612 szavazattal.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!