Öt nap a tó partján


2019-07-26 12:05:14  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Öt nap a tó partján főképe
A Pápai Húsos Horgászegyesület harmadik alkalommal rendezte meg gyermektáborát, melyre néhány nap alatt betelt a jelentkezői létszám.

Kifogástalan körülmények között, jó levegőn, kellemes nyári melegben töltöttek el a gyerekek közösen öt napot, mely során a kezdők megismerkedtek a sportág alapjaival, az ügyesebbek pedig tovább csiszolták a korábbi táborokban és az év során megszerzett tudásukat. Keresztes Péter, az egyesület ifjúsági felelőse az idei tábor kapcsán elmondta, a peca mellett kézműves foglalkozásokkal, kirándulással és sok-sok játékkal várták a hozzájuk ellátogatókat, a cél a kikapcsolódás mellett pedig az volt, hogy megpróbálják növelni az utánpótlás-bázist.

- 35 fővel rendeztük meg az idei táborunkat és amire nagyon büszkék vagyunk az az, hogy ebből 9 lány volt - mesélte Keresztes Péter. - Nemcsak hagyomány az egyesületnél már ez a tábor, hanem a gyerekek el is várják, hogy megrendezzük, rendszeresen érdeklődtek, hogy mikor jöhetnek hozzánk. Horgásztudás és korosztály alapján három csoportba osztottuk a gyerekeket, akiket szeretnék ezúton is megdicsérni, hiszen nagyon ügyesek, fegyelmezettek és fogékonyak voltak az új dolgokra. Minden nap délelőtt két órát horgásztunk, majd az egyesületi házunkban közel egyórás elméleti oktatás zajlott, ebéd után pedig ismét horgászbotot ragadunk, aki esetleg ezt megunta, óvoda-és iskolapedagógusaink segítségével több elfoglaltság közül választhatott. Próbáltuk a kicsiknek a spicc botos horgászatot megtanítani, de többen voltak, akik már feeder technikával horgásznak, méghozzá sikerrel, hiszen ponty, csuka, süllő is került a szákokba a hét során.

Az ifjúsági felelős hozzátette, köszönik a támogatók segítségét és az idei élénk érdeklődés kapcsán biztos a jövő évi folytatás is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!