Rossz hétvégét zártak utánpótlás csapataink


2009-09-13 09:45:00  | cikk:  | 


Négy hazai és négy idegenbeli bajnoki találkozón léptek pályára utánpótlás együtteseink. Sajnos egyik mérkőzésen sem sikerült győztesen öltözőbe vonulnia fiatal labdarúgóinknak, egy-egy találkozón pedig meg lehetett volna rá az esély.

Hétvégi eredmények, zárójelben a pápai gólszerző:

PELC U-18 – Zalaegerszeg U-18 1-2 (Nagy Péter)
Haladás – PELC U-19 2-1 (Bakos Gábor)
PELC U 16 – ZTE U-16   1-9 (Szabó Bálint) 
Haladás – PELC U-19   3-2 (Kalmár Dániel 2) 
Rákóczi – PELC U-14  2-0 
PELC – Veszprém U-14  1-14 (Gyenge Dávid) 
Rákóczi – PELC U-13   2-0
PELC – Veszprém U12  0-19 



Forsthoffer Tibor a pontvadászat előtt 1 hónappal vette át az U-12-es társaság irányítását. Az edzőnek nehéz dolga van a fiatalokkal, hiszen nekik ez az első évük a nagypályás bajnokságban, első bajnokiuk előtt mindössze kétszer futottak ki egész pályás összecsapásra. Éppen ezért az idei évben nem az eredmény, hanem a folyamatos fejlődés a legfontosabb.

- Nem kiemelt bajnokságban játszunk 1 évvel idősebbek ellen, ami igen megnehezíti a dolgunkat. Egy esztendő ebben a korosztályban mind fizikálisan, mind játékintelligenciában sokat számít, így voltak nagyarányú vereségeink is. Heti három edzésünk van, melyen 15-16 gyerek is részt vesz, az akarattal és a szorgalommal tehát nincs probléma. Van három-négy kifejezetten ügyes játékosom is, köréjük kellene felépíteni a csapatot és akkor szép sikereket érhetnénk el.

Érdekesség, hogy Szűcs Laura személyében lány játékosa is van a csapatnak, ami az egész bajnokságot tekintve is példa nélküli. A fiatalok mivel eddig csak félpályára játszottak, meg kell még tanulniuk a nagypályás helyezkedést és a szabályokat is.

- Labdakihozatalból az első mérkőzéseken sok gólt kaptunk, ezt már sikerült kijavítani, de a támadósorunk továbbra is gyenge. Edzéseken keményen fogom őket, fizikálisan és technikailag is van mit behoznunk – vázolta a jövőbeli terveket Forsthoffer Tibor.

Haraszti Gábor


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!