Pegazus Parádé a magyar népmesék jegyében


2019-07-12 23:58:37  | cikk: Babos Petra  | 


Pegazus Parádé a magyar népmesék jegyében főképe
Ha július, akkor Pegazus Parádé. Ezt jól tudják már kicsik és nagyok egyaránt, akik minden évben izgatottan várják a két napos Pegazus évadzáró nyári fesztivált. A Pegazus Parádé mindig hasonló szerkezetű rendezvénnyel várja a gyerekeket, ám a téma minden évben változik. Idén a magyar népmesék jegyében állították össze a szervezők a programot.
A rendezvénysorozatot az évad utolsó bábelőadása nyitotta meg, vagyis A csillagszemű juhászt tekinthették meg az érdeklődők, majd finom péksüteményeket kóstolhattak az egyik szponzor jóvoltából. A teátrumban népi eszközökből nyílott mini kiállítás, mely tárgyak a színház tulajdonai.
Este aztán a Várkertben folytatódott a Pegazus Parádé. Ahogy az már hagyomány a fesztiválon, a színészek egy kifejezetten erre az alkalomra készült zenés-táncos műsorral kedveskedtek a vendégeknek, a program ezúttal természetesen a népmesék jegyében állt össze, melyhez táncház is kapcsolódott Kondics Gergely vezetésével. Ezt követően a Tűzvarázs Társulat látványos tűzzsonglőr előadásában gyönyörködhettek a nézők. Az estét a tréfás-vidám bátorság- és ügyességpróba zárta, melyen a gyerekek szüleikkel a Várkert sötét és „félelmetes” fái alatt oldottak meg feladatokat zseblámpáikkal világítva. A hangulatos program idén is, mint minden évben, nagy népszerűségnek örvendett, a gyerekek élvezték a sötét, falevél zörgéstől, furcsa zajoktól rejtélyesnek tűnő helyszínt. Az állomásokat színes ledlámpák jelezték.
A Pegazus Parádé szombaton folytatódik 9 órától. Amennyiben az égiek kegyesek lesznek a parádézókhoz, akkor a Várkert ad otthont az egésznapos programnak, azonban ha esne az eső, akkor a társulat Szent István úti székházában folytatják a fesztivált.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!