A 15 éves Bárdos Lajos Vegyeskar jubileumi koncertje


2010-06-06 21:44:11  | cikk: Tóth Tamara  | 


Az evangélikus templom szinte zsúfolásig megtelt az idén 15 éves Bárdos Lajos Vegyeskar jubileumi koncertjére.  A rendezvényen részt vett Rádi Róbert, a Művelődési Osztály vezetője, dr. Németh Márta képviselő és dr. Kovács Zoltán Pápa város polgármestere is. „Istennek, hazának, tudománynak!” címmel ifjabb Kálmán Attila Stuttgartban élő orgonaművész, karnagy kórusművével kezdődött a rendkívül jó hangulatú koncert.

1995 tavaszán 45 fővel alakult meg a vegyeskar, zömében zeneszerető pedagógusokból. Karnagyuk kezdetektől fogva Fehér Ferenc Pro Cultura-díjas kórusvezető. Az évek során 90 zeneszerzőtől mintegy 180 művet énekeltek a gregoriántól kezdve a XXI. századiig, több mint 200 városi, országos és külföldi fellépésük volt már. Minden évben méltán megemlékeznek a karácsonyról, részt vesznek a Pedagógus Kórusok Országos Találkozóján valamint a Pedagógusok az Éneklő Magyarországért hangversenyen is. A Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara nevet 1999. március 27-én vette fel a kórus, ekkor az Arany Griff szálló tükörtermében tartottak egy nagy sikerű koncertet, melyre máig tábla emlékeztet a terem falán. A koncerten részt vettek az országos zeneszakértő nagyjaink mellett Lukin László, Bárdos Lajos fia, Daróczi Bárdos Tamás és lánya, Bárdos Ágota is. A városunkban működő kórusokkal jó kapcsolatot ápolnak, megalakulásuk óta sok szép közös emlék, élmény, fellépés köti össze őket.  A jubileumi koncerten a pápai Erkel Kórus volt a vendég, repertoárjukban három Erkel művett adtak elő. A városon kívül is jó kapcsolatokat tartanak más kórusokkal. Felléptek már közösen a soproni Liszt Ferenc Pedagógus Énekkarral, a marosvásárhelyi Gecse utcai Református templom Evangéliumi Vegyeskarával és a révkomáromi Concordia Vegyeskarral is. 2002 novemberében 10 napos franciaországi koncertkörúton vettek részt a Loire-völgyben, de jártak már Pápa testvérvárosaiban, Kampenben és Hollandiában is.

A kórus jubileumi repertoárjában felcsendült Bárdos Lajos Első népdalrapszódiájának Tilinkós című műve, Josef Hayden Tavasz Kórus című művéből az Évszakok oratórium, Daróczi Bárdos Tamás Fürjecském, Brahms V. magyar tánc, Lehár Ferenc Ajk, az ajkakon, Kálmán Imre Hej Rózsám című kórusmű. Befejező számokként az első 1995. november 27-i koncerten elhangzott dalokat adta elő a kórus: Lloyd Webber Az Operaház fantomja című musicalből két részlet, a Krisztin és a Fantom kettőse valamint Az éj zenéje. Végül az Erkel Kórussal közösen elénekelték Farsang Árpád Elindultam, szép hazámbul énekhangra és zongorára írt énekművet és Bárdos Lajos Istené az áldás című kánont.

Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara olyan közösség, melynek tagjait a dalolás boldog élménye, lelkesítő ereje tartja össze még ebben az elanyagiasodott, kufárlelkű korunkban is.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!