Trianonra emlékeztek


2010-06-06 21:42:02  | cikk: mo  | fotó: mo  | 


Trianonra emlékeztek főképe
Megemlékezést tartott a Jobbik Magyarországért Mozgalom Pápai Alapszervezete a II. világháborús emlékműnél ma este. A párt 1920. június 4-ére emlékezett, arra a napra, amikor a háborúban nyertes országok és Magyarország között megköttetett a hazánk határait jelentősen módosító békediktátum. Június 4-ét az Országgyűlés hétfőn az összetartozás napjává nyilvánította. A Jobbik helyi alelnöke, Erőss Bulcsú a megemlékezés alkalmával elmondta, a Jobbik programjában már zászlóbontáskor benne volt a Trianon-emléknap gondolata. A többi párt tőlük lopta az ötletet – fogalmazott az alelnök.

A megemlékezésen Orbán Imre helyi elnök, megyei alelnök mondott emlékbeszédet. A szónok felidézte e nap történelmi hátterét, majd utalt az azóta eltelt 90 év politikai vezetésére. Beszédében szólt a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadásának időzítéséről is.
- A törvény elfogadása olyannyira elhamarkodott, hogy már szinte elkésett. A törvény azért elkésett, mert 1990-ben kellett volna meghozni. És miért elsietett? Mert június 12-én Szlovákiában parlamenti választások lesznek. Amennyiben a pozsonyi Parlamentbe nem kerül be a magyar koalíció pártja, az a Fidesz bűne lesz, s a Jobbik, mint bűnsegéd segédkezett ebben – mondta Orbán Imre.

Az alkalmon Varga Vajk Vilmos szavalata után Süle Zsolt alelnök szólt az emlékezőkhöz. Beszédében azt hangsúlyozta, a Jobbik Parlamentbe kerülésével a hivatalos politika porondján teret kapott Trianon, és az elszakított magyarság témaköre. Süle Zsolt kiemelte, a magyarság soha nem látott anyagi, erkölcsi és demográfiai válságban van.
A beszédet követően Varga Vajk Vilmos Juhász Gyula Trianon című versét szavalta, majd a Székely Himnusz hangjaival zárult a megemlékezés.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!