Kreatív tábor a természetes anyagok jegyében


2019-07-03 07:06:22  | cikk: ha  | 


Kreatív tábor a természetes anyagok jegyében főképe

A Pannonia Reformata Múzeum idén három tematikus tábort kínál az érdeklődőknek. A mini művészképzőben Boros Zita tanárnő foglalkozik a gyerekekkel, a Hori nyomában elnevezésű hetet Halászné Kapcsándi Szilvia vezeti, a bibliai honfoglaló táborban pedig Pető Tímea Enikő hitoktató várja a gyerekeket.

Az első héten a kézműves foglalkozások iránt érdeklődő gyerekeket várták, 21 fővel indult a művésztábor. Boros Zita, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma művésztanára a természetes anyagokra építve állította össze a tematikát.

Vannak egyéni feladatok, de közös alkotások is

A napok minden alkalommal az ismerkedést, összeszokást, csapatépítést segítő játékokkal indulnak. Ezeket a kezdő programokat refis diákok tartják a résztvevőknek. A délelőtt során aztán vagy a klimatizált foglalkoztatóteremben vagy az árnyas udvaron alkotnak a gyerekek. Festettek már kavicsot, készítettek ládikát, de megismerkedtek a fonalgrafikával is. A Várkertben terméseket, leveleket, ágakat gyűjtöttek, ezeket aztán szép kompozíciókban használták fel. A kreatív résztvevők baglyot, gyíkot is összeállítottak a természetes anyagokból.

Pálóczy Lili Németországban él, nagyszüleihez látogatott haza, mint mondta, a kedvence a kincses ládika, amiben titkos dolgokat tarthat majd. Nagyon jól érzi magát a táborban, érdekesek a foglalkozások, gyorsan telnek a napok. A hét során még készítenek papírmetszetet is a gyerekek, s papírlámpás is szerepel a tematikában. A tábort a péntek délután 14 órakor kezdődő kiállítás zárja.
Hétfőn az egyiptomi tábor indul, utána pedig a bibliai honfoglaló, amire még lehet jelentkezni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!