Várostörténeti tárlat készülhet a kastélyban


2019-06-20 15:18:27  | cikk: HuHa  | 


Várostörténeti tárlat készülhet a kastélyban főképe
Régi hiányt pótló kiállítás jöhet létre jövő tavaszig, ha sikeres lesz az önkormányzat pályázata, melyet egy várostörténeti tárlat kialakítására adott be. A helytörténeti anyagot eredetileg a ferences kolostor épületébe tervezte az önkormányzat, ez a korábbi Integrált Városfejlesztési Stratégiában szerepel is, ám ott csak rendkívül nagy költséggel valósulhatna meg az elképzelés, erre pedig nincs sem pályázati, sem saját forrás. Átmeneti megoldásként viszont - hiszen igény van egy ilyen bemutatóra - a Kubinyi Ágoston Program keretében benyújtott pályázat segítségével az Esterházy-kastély nyugati szárnyának három földszinti termében egy kisebb kiállítás elkészíthető lenne - erről beszélt hírportálunknak Áldozó Tamás polgármester. Mint mondta, a kastélyban korábban is volt már ilyen tárlat, most ismét itt kaphatna helyet.
-A kiállítás koncepciójának elkészítésére dr. Nagy L. Istvánt, a Gróf Esterházy Károly Múzeum vezetőjét kértük fel, az elképzeléseket már tavaly év végén megismerte és támogatta a képviselő-testület. Ennek alapján tovább folyt a tervezés, mely összeállt egy pályázati anyaggá, s a Kubinyi pályázat forrást biztosíthat a megvalósításra - idézte fel az előzményeket a városvezető. A pályázatot már benyújtották, a még szükséges testületi döntést a június végi ülésen remélhetőleg megszavazzák a képviselők - tette hozzá. Mint megtudtuk, a pályázaton 30 millió forintot nyerhet a város, amihez 3,5 millió forint önrészt kell biztosítania.
A múzeumigazgató (balra) és a polgármester a kastélyban

Dr. Nagy L. István úgy fogalmazott, minden városi múzeumban dolgozó történész álma, hogy egy helytörténeti kiállítást rendezhessen.
-Ez a kiállítás a 21. századi kiállítói igények kielégítésére szolgál: azon túl, hogy ismereteket nyújt, ezt oly módon teszi meg, hogy több érzékszervre hat, játékos, interaktív, több generáció számára is élvezhető, módszertana a mai kor emberéhez igazodik - közölte. Mivel a rendelkezésre álló hely kicsi, így a teljes várostörténeti anyagot nem lehet bemutatni, ezért a szakemberek úgy döntöttek, hogy Pápa középkora és kora újkorának első két évszázada közötti időszakot - a 11. század elejétől a 17. század végéig - mutatják be a tárlaton.
Az elkészült látványterveket tekintették át

-Ez a kiállítás nem eseménytörténetet tartalmaz, hanem olyan csomópontokat fog meg, melyek Pápára egyedileg jellemzők. Az első csomópont a középkori mezővárosi életet idézi meg, itt bemutatjuk azt a házat, amit a mai Pápa területén lévő egykori Hanta településen tártak fel a régészek. A második csomópont a Fő téri ásatások során előkerült leletanyagra épül, itt lesz látható az a főúri női öltözet, illetve annak mellényrésze, amit teljes rekonstrukcióban tervezünk bemutatni. Ebben a térben igen erőteljesen megjelenik majd a város gazdaságtörténete. A harmadik csomópont a 16-17. századhoz kapcsolódik, a város katonatörténetét dolgozza fel - ismertette a kiállítás tematikáját a múzeumigazgató. Dr. Nagy L. István hozzátette, ezekből a korokból kevésbé látványos tárgyi emlékek maradtak fenn, de sok - meglévő anyagból készített - látványelemmel teszik szemnek is tetsző kiállítássá tenni a várostörténeti tárlatot.
A három helyiség elrendezése a tervekben

A kiállítás a kastély nyugati szárnyának azon helyiségeibe költözhet, mely korábban a Cziráki alkotásoknak adott otthont, s mivel az ottani anyagot a rendelkezésre bocsátó múzeum visszakérte, a felszabaduló terek alkalmasak lehetnek a helytörténeti tárlat létrehozására.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!