Grőber Attila ismét indul a polgármesteri pozícióért


2019-06-18 15:55:50  | cikk: Babos Petra  | 


Grőber Attila ismét indul a polgármesteri pozícióért főképe
Grőber Attila az ellenzéki összefogás polgármester jelöltje - jelentette be ma délben a három párt helyi vezetője. Mint ismeretes az MSZP-Párbeszéd, a Jobbik és a Demokratikus Koalíció a közelmúltban jelentette be, hogy együttműködésbe léptek és az őszi önkormányzati választáson közös polgármester jelöltet és közös egyéni képviselő jelölteket állítanak.
Grőber Attila 1990 óta él és dolgozik Pápán, történelem-filozófia szakos tanárként. Kiemelkedő pedagógusi munkáját Pro Talento és Bonis Bona-díjjal is elismerték. Városszerte köztiszteletben álló és népszerű pedagógus, aki generációkat oktatott és nevelt példamutató módon. Grőber Attila 2002 óta önkormányzati képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke, önkormányzati munkája, tapasztalata alkalmassá teszik a városvezetői munkára.
A sajtótájékoztatón Kovács József, az MSZP helyi elnöke elmondta, ő Grőber Attilát 2004 ősze óta ismeri, amikor a párt helyi szervezetéhez csatlakozva dolgoztak együtt, először az elnökségben, majd később önkormányzati képviselőként.
-Az elmúlt 15 év alatt egy nagyon szoros és bizalomra épülő baráti munkakapcsolat alakult ki Attilával. Véleményét, észrevételeit mindig nyíltan és őszintén tárta a kollektíva és a közvélemény elé. Bátran mert konfrontálódni, amikor úgy érezte, hogy az igazság az ő oldalán állt. Mindezek mellett állandóan kompromisszumok kötésében is az élen járt. Magánemberként egy humoros, vidám, optimizmussal teli embernek ismertem meg az elmúlt évek alatt, aki kiváló csapatjátékosként és vezetőként is mindig hatást tudott gyakorolni az adott közösségre. Egy kiváló, családját szerető háromgyermekes édesapa, aki a sportot nemcsak kedveli, hanem űzi is rendszeresen. Minden tulajdonságát figyelembe véve az MSZP pápai elnökeként is, bátran, tiszta szívből ajánlom minden pápai választópolgár számára, akik ősszel változást szeretnének Pápa élén - emelte ki Kovács József.
Dombó László, a DK helyi szervezetének elnöke elmondta, Grőber Attila egy ismert és elismert tanára Pápa és térségének.
-Nem első alkalommal lép ringbe a polgármesteri címért. Ő egy rutinos, kiváló politikus. Méltán bízhatnak benne a baloldali választók, aki az önkormányzatban is kitartó, jobbító, Pápa városáért tenni akaró munkát végez. A DK, mint a legerősebb ellenzéki párt ezért szavazott neki bizalmat. Együtt a városért sikerülni fog az összefogás - tette hozzá Dombó László.
Süle Zsolt, a Jobbik helyi szervezetének elnökétől megtudtuk, a Jobbik teljes mértékig támogatja Grőber Attilát.
-A mi közösségünknek, a Jobbiknak kellett a mostani politikai helyzetben a legjózanabbul, a legmegfontoltabban viselkednünk, és talán nekünk kellett meghozni a legracionálisabb döntést, akár az érzelmeink teljes kizárásával is. Ebben a döntés meghozatalában az is vezetett bennünket, amit már elmondtunk, hogy tanulni kell a hibáinkból. Úgy gondolom, mi ezzel a lépésünkkel bebizonyítottuk azt, hogy számunkra nem az egyéni ambíció, a pártérdekek, hanem Pápa város, a pápai emberek érdekei az elsők. Grőber Attila köztiszteletben álló ember, városszerte elismert. Olyan személy, akit emberi és tanári pályája miatt sokan ismernek személyesen és tisztelik is. Bölcs, higgadt ember, aki gyermekeinket tanítja emberségre, tiszteletre. Olyan személy, akit jó szívvel ajánlok a választópolgárok számára. Grőber Attila alkalmas lehet egy olyan változás meghozatalára itt Pápán, amely a mostani arrogáns, pökhendi, rendkívül személyeskedő városvezetőt le tudja váltani és egy józanabb, higgadtabb, megfontoltabb hangot tud hozni a Városházára - fűzte hozzá Süle Zsolt, aki számos dologban egyet is ért.
Grőber Attila a sajtótájékoztatón megköszönte a politikai pártoknak a támogatást és a bizalmat, melynek alapján felkérték, hogy legyen a közös polgármester jelölt.
-Ez a bizalom egyszerre visszaigazolás és elismerés, de egyben felelősség is. Elismerése annak a munkának, amit az elmúlt három évtizedben végeztem Pápán a civil életben, a politikában és tanárként. Ugyanakkor ez egyben felelősség is, mert a pártok mögött több ezer választópolgár áll, akik mostantól tőlem várják, hogy olyan értékeket és programot fogalmazzak meg, amelynek hitelessége és támogatottsága lehetővé teszik, hogy egy új korszakot kezdjünk meg Pápán. Igyekszem ezt a felelősséget a legjobb tudásom, a képességeim szerint hordozni, hogy hitet és erőt adjak több ezer pápainak, akik változást akarnak. Ma olyan rendszerben élünk, amely kettéosztotta a pápaiak közösségét. A most uralkodó politika sajátossága, az ők és mi logikája, vagyis a táborépítés. Hozadéka pedig az, hogy elválasztja egymástól az embereket és falakat emel közéjük. Megszűnt az értelmes párbeszéd a közélet szereplői között, a politikai vitakultúránk pedig erodálódott. Ez behatolt a barátságokba, a családokba és a munkahelyekbe is. Én egy másik világot szeretnék, más értéket képviselek. Meg akarom szüntetni az ők és a mi logikáját, le akarom bontani a falakat, amelyeket azok húztak fel, akik ezzel saját hatalmukat akarják biztosítani. Értelmes párbeszédet, egymást tisztelő vitatereket és disputát szeretnék. Egy új kiegyezést szeretnék, amely részvételi demokráciát jelent. Minden pápai részt vehet a döntésekben, amelyben mindenki magáénak érzi ezeket és egyben felelősséget vállal értük. Ne csak öt évente kérdezzük meg az emberek véleményét, hanem minden nap számítsunk rájuk. Ehhez kérném a támogatásukat - emelte ki Grőber Attila, aki eddig két választáson mérette már meg magát, 2011-ben és 2014-ben. Most három párt áll mögötte, amely nagyobb erőt és hitet jelent - fűzte hozzá.

Képek:


Címkék: választás2019
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!