Kép a cserépen


2019-06-13 21:13:07  | cikk: Babos Petra  | 


Kép a cserépen főképe
2018 márciusában hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrások Támogatáskezelője egy tehetséggondozó pályázatot, melyre a Gróf Esterházy Múzeum is pályázott.
-A pályázat egy éves időtartamú volt. A Gróf Esterházy Múzeum egy 60 órás, tanórán kívüli, élményközpontú, tehetséggondozó program megvalósítására nyert támogatást. A kép a cserépen - átjárhatóság festészet és kerámiaművesség között elnevezésű projektben a múzeum partnere a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma. 15 képzőművészetis diák vett részt a foglalkozássorozaton, az első 30 órában Reidmár Linda néprajzos vezette be őket a fazekasság, kerámiaművesség rejtelmeibe, a sorozat másik részében pedig Maros Dia művésztanár segítségével különböző agyagfelületeken különböző festészeti megoldásokat alkalmaztak. A pályázatra a Jókai Mór Városi Könyvár segítségével bukkantak rá - tudtuk meg Reidmár Lindától, aki hozzátette a gyerekek kipróbálhatták a mázolást, kemencét pakolhattak, illetve különböző díszítési eljárásokat is kipróbálhattak.
Marosi Diána művésztanár hozzáfűzte, az első 30 órában készültek díszítetlen agyagtárgyak is, amelyeken aztán festői megoldásokat alkalmaztak.
-A tehetséges diákok örömmel és élvezettel alkottak, fantáziájukat és kreativitásukat használva. A képek színesek és vidámak
A kiállítás megnyitón Holb Enikő működött közre zongorán. A tárlatmegnyitó végén kézműves foglalkozás várta a megjelenteket.
A kiállítás anyaga június 28-tól a Kékfestő Múzeumban látható, ahol szintén lesz családi program is.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!