Túlélőfutás: A hőséggel és az akadályokkal is megküzdöttek


2019-06-13 18:04:35  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Túlélőfutás: A hőséggel és az akadályokkal is megküzdöttek főképe
Magyarország legkeményebb túlélőfutó versenyének adott otthont az MH Pápa Bázisrepülőtér, ahol a magyar és külföldi civileknek valamint a fegyveres-rendvédelmi szervek tagjainak 33 akadállyal, 12,5 kilométer hosszú pályával valamint a rekkenő hőséggel kellett megküzdenie.

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Military Survival Run-t, melyen kilenc nemzet 263 versenyzője mérte össze erejét és tudását. A 12,5 kilométeren változatos pályát alakítottak ki a szervezők, a természetes tavaktól az aszfaltos úton keresztül az erdőn át, a mesterséges bunkerekig minden megtalálható volt. Ezen felül 33 próbatétel várta az indulókat, melyekre katonai jellegéből adódóan hagyományos körülmények között nem lehetett felkészülni.

- Nem elég a puszta erő, gondolkodni is kell - mondta Lendvai Gábor százados, szervező. - Célunk, hogy sok kihívással találkozzanak az akadály leküzdése során a nevezők és a verseny végén mindenki megelégedve, kifáradva, épségben, sok élménnyel gazdagodva térjen haza. A visszajelzések alapján elmondhatom, hogy a megmérettetés az ország hasonló erőpróbái közül kimagaslik, egyedülálló élményt és csak nehezen leküzdhető kihívást nyújt minden olyan versenyzőnek, aki extrém módon feszegeti teljesítőképességének határait. A hőségriasztás miatt négy frissítőpontot helyeztünk el a pályán, mely tíz új akadályt tartalmaz, a forróság mellett ezek is nagy kihívás elé állították a versenyzőket.

Erdős területek, bunkerek, vizes akadályok, műanyag hordók, köteles feladatok nehezítették a versenyzők dolgát, az egyik legnehezebb állomást pedig közvetlenül a cél előtt helyezték el a pályaépítők, ahol először két U alakú kötélen kellett átlépdelni, majd következett két gerendára kötött kötélhurkokkal való mászás, végül egy oszlopsor.

A 2017-es Ninja Warrior győztese, Gyömrei Máté a június 1-jei civil futamon első helyezett lett, így meghívást kapott a fegyveres erők mezőnyébe is, ahol kategóriájában szintén a legjobbak közé küzdötte be magát.

- Az első perctől az utolsóig szenvedtem a meleg miatt - mesélte a veszprémi mászó. - Ahol csak lehetett, igyekeztem pótolni a folyadékot, és lassabb tempót kellett választanom, mert ez az időjárás sokat kivett belőlem, le a kalappal mindenki előtt, aki vállalta a versenyt. A pályát ettől függetlenül élveztem, a verseny felénél volt egy holtpont, a tónál szerencsére felfrissültem és újult erővel mentem tovább, a mászós feladatokat persze könnyebben teljesítettem. A civil versenyen nem volt ennyire meleg, jobban ment a futás is, büszkén mondhatom, hogy összetettben a legjobb öt között négy veszprémi mászó végzett.

A hazai színeket Paksi Sándor százados, az MH Pápa Bázisrepülőtér repülésirányítója erősítette, aki a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is hiba nélkül ért célba.

- Az első másodperctől kezdve éreztem, hogy spórolnom kell az energiával a hőség miatt, az erdős részeken rendkívül magas páratartalom volt, a többi részen pedig nagyon sütött a nap, próbáltam taktikusan versenyezni, persze alig vártam, hogy a tónál vízbe ugorhassak. A 20. akadálytól kezdve már nagyon szenvedtem, de mindegyiket megoldottam, gratulálok a szervezőknek, mert bitang nehéz pályát építettek.

Az akadályfutó versenyt a Pápa Város Kulturális Fejlesztéséért Helyi Közösség által kiírt Helyi összefogáson alapuló közösségfejlesztő nagyrendezvények és kisrendezvények támogatása (TOP-7.1.1-16-H-069-00382) segítségével rendezték meg. A HACS munkaszervezete - Tóth József vezetésével - sokat tett a rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében.

Eredmények:

Abszolút (hölgyek):
1. dr. Maklári-Papp Judit
2. Gál Krisztina
3. Konopko Anastasiia

Abszolút (férfiak):
1. Gyömrei Máté
2. Strommer László
3. Luci Vasile


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!