Együttműködési megállapodást írt alá a három ellenzéki párt


2019-06-11 16:07:37  | cikk: Babos Petra  | 


Együttműködési megállapodást írt alá a három ellenzéki párt főképe
Pápán a 2019-es önkormányzati választáson az ellenzék pártjai megértve és elfogadva a választók akaratát, együttműködnek. Az MSZP-Párbeszéd, a Jobbik és a Demokratikus Koalíció közös polgármester jelöltet, közös egyéni képviselőjelölteket állít, bízva abban, hogy az együttműködés többletszavazatokban is megnyilvánul.
A sajtótájékoztató elején Kovács Arnold sajtófőnök köszöntötte a pártok elnökeit és a sajtó megjelent képviselőit.
-Azt valljuk, hogy a városi célok megvalósítása sokkal inkább szakmai kérdés, mintsem politikai hitvallás. Pápán ezt már bizonyítottuk korábban is, az úgynevezett rabszolgatörvény alkalmazásának mellőzése érdekében nyújtott javaslatunkkal, illetve a félpályás útlezáráson való részvétellel. A választópolgárokat bevonva közös programot dogozunk ki, amely a kiemelt városi projekt, nagyberuházások mellett nagyobb hangsúlyt helyez a városban élők mindennapos problémáinak a megoldására. Hogy melyek ezek? Közlekedés, parkolás, lakhatás, csapadékvíz-elvezetés, illetve olyan felvetések, amelyek az egészségügyet, a szociális és a kulturális helyzetet érintik. Együttműködésünk nyitott, várjuk mindazok csatlakozását, akik céljainkkal egyetértenek, és azért dolgoznak, hogy ne csak távolról legyen vonzó a város, hanem nekünk, pápaiaknak is élhetőbb, zöldebb legyen - emelte ki Kovács Arnold.
Kovács József, az MSZP Pápai Szervezetének elnöke elmondta, a magyarországi közvélemény nem kormánypárti többsége már 2017 óta szorgalmazza, azt, hogy az ellenzéki politikai erők fogjanak össze.
-Sajnos országosan ez még nem sikerült, azonban látható, hogy a Fidesz által létrehozott választási rendszerben nincs más megoldás, alternatíva, mint egy ellenzéki pólus létrehozása. Ennek érdekében látható módon, sikeres megállapodások részesei vagyunk. Ezen év tavasztól elkezdtük az együttműködést, több hullámban, egyértelmű, hogy meghallottuk a pápai szavazók azon részét, akik változást szeretnének. Remélem, a pápaiakat nagy örömmel tölti el ez a mai bejelentésünk - tette hozzá.
Dombó László, a DK helyi szervezetének elnöke a megállapodásukból kiemelte, bármelyik fél kérése esetén, minden politikai lépésről egyeztetnie kell az együttműködés részvevőinek, továbbá, azt hogy a pártok rögzítik, a kampány során tartózkodnak egymás negatív színben való feltüntetésétől. Ez az együttműködésük záloga lesz.
Süle Zsolt, a Jobbik helyi szervezetének elnöke hozzátette, a jelenlegi együttműködési tervezetet azért tartja szükségesnek támogatni, mert megjeleníti azt a választói akaratot, amely végre hathatós fellépést kíván a jelenleg is fennálló kormányerőkkel szemben. Meglátása szerint ez a megállapodás biztosíthatja azt, hogy programjukat megvalósíthatóvá tegyék a jövőben. Reméli, sokan csatlakoznak hozzájuk, hiszen itt nem országos politikáról van szó, hanem saját közösségünkről.
-Itt, helyben sokkal könnyebben találjuk meg azokat a közös célokat, amelyekért hajlandók vagyunk tenni. Pápán olyan negatív folyamatok indultak el az elmúlt években, amelyeket mindannyian meg szeretnének állítani, s egy más, pozitívabb szemléletnek szeretnénk teret adni. Meggyőződésem, hogy megfelelő párbeszéddel, okos kompromisszumokkal hozzá tudunk járulni egy élhetőbb, komfortosabb városhoz, egy szabadabb légkörhöz, és ennek lévén a pápaiakat is vidámabbnak, boldogabbnak tudjuk majd látni, mert ez lenne az egésznek a lényege - tette hozzá Süle Zsolt.
A sajtótájékoztató végén Kovács Arnold a megállapodás részleteit ismertette. Mint mondta, a pártok megegyeznek a közös politikai program, a kampánystáb és a kampányfinanszírozás részleteiben. A három párt, demokratikus módon három-három képviselő-jelöltet állít, a tizedik jelöltet pedig közösen nevezik meg. A jelöltek kiválasztásakor fontos szempont, melyre mindhárom párt törekszik, hogy párton kívülieket is bevonjanak a jelölésbe. A pártok közös listát, közös programot és közös kampánystábot hoznak létre. A kampánystáb vezetője a közös polgármesterjelölt lesz, akinek személyét a későbbiekben nevezik meg. A kampányfinanszírozás során a meglévő forrásokat, a fairplay szellemét figyelembe véve, közös kiadványok kiadására, rendezvények finanszírozására használják fel. Közös Facebook oldalt hoznak létre, s az admin szerepkört egyformán gyakorolják a pártok.


Képek:

nincsenek képek


Címkék: választás2019
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!