Talk Show a Weöresben


2019-06-06 22:12:00  | cikk: Babos Petra  | 


Talk Show a Weöresben főképe
„Akikre büszkék vagyunk” Talk Show címmel szervezett programot a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Pápai Weöres Sándor Általános Iskola. Ma délután „öregdiákok” tartottak előadást weöreses emlékeikről, s életükről a népes hallgatóságnak.
Véseiné Kárpáti Ágota intézményvezető-helyettes elmondta, a vendégek összetétele nagyon vegyes, hiszen vannak művészek, sportemberek és az orvostudomány terén élen járó egykori weöreses diákok. A Talk Show-t Horváth Attila címzetes igazgató és Nagy Géza tanító vezették, ők beszélgettek a diákokkal.
-Az iskola vezetősége már a tanév elején elhatározta, hogy szervez egy ilyen programot, ahol olyan diákok mutatkozhatnak be, akik egykoron az iskola falai között tanultak. Úgy gondoltuk, a kollégáknak is szükségük van egy olyan feltöltődésre, melynek során érezhetik, hogy a munkájuknak milyen eredménye van, hová is juthattak el tanítványaik. Másrészt arra gondoltunk, hogy szeretnénk példát állítani a mai diákoknak, hogy van hova jutni a Weöres iskola után is - emelte ki Véseiné Kárpáti Ágota.
A meghívottak között volt Benkő Dávid táncművész, dr. Galla Zsolt gyógyszerész, Laskovics Márió újságíró, dr. Lőrincz Ákos Márton orvos, dr. Nagy Adrienn jogász, Nagy Béla mérnök, Nagy Márton mérnök, Radó András labdarúgó és dr. Tomor Szilvia orvos, illetve Horváth Zsófia, aki nem tudott jelen lenni a rendezvényen, ő videó üzenetben köszöntötte a megjelenteket.
Radó András kérdésünkre elmondta, nagy örömmel emlékszik vissza a Weöres iskolára, amely nagyon meghatározó volt számára, itt kapta meg azokat az alapokat, amelyekből a későbbiekben is merítkezett.
-A tanáraim nagyszerűen végezték a dolgukat, szerettem ide járni, s most is szívesen vettem a felkérést, hogy jöjjek el a volt iskolám jubileumi rendezvénysorozatának egyik rendezvényére mesélni életemről - tudtuk meg a fiatalembertől, aki jelenleg a Puskás Akadémia labdarúgója.
A jubileumi hét holnap este az iskola gálaestjével zárul.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!