Tablók könyve a Türr Gimnáziumról


2010-06-04 23:13:14  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Tablók könyve a Türr Gimnáziumról főképe
Ma délután mutatták be a Türr István Gimnázium és Kollégium elmúlt 62 éves működését is illusztráló érettségi tablókat tartalmazó kötetet az iskola tornatermében. A Tablók Könyve nem egy-egy osztály akaratából készült. Egy nagyszerű gondolat indította el azt a munkát, mellyel az 1948 és 2010 között készült türrös tablók képeit gyűjtötték össze és rendezték kötetté.
A könyvet Vékony Judit szerkesztette, főszerkesztő és felelős kiadó Molnár László.

A megjelenteket Gruber Marianna igazgatónő köszöntötte.
- Mi, akik már jó ideje felnőttként éljük éveinket, szívesen vesszük elő fiatalkori fényképeinket, s rácsodálkozunk az akkori önmagunkra, s eszünkbe jutnak az egyébként már elfelejtett régi, kedves történetek. A Tablók könyve képes megadni számunkra ezt az élményt, de ennél sokkal többet ad mindazoknak, akik a Türrhöz kötődnek diákként vagy tanárként, vagy akár mindkettőként, ahogyan magam is - mondta el a Gruber Marianna. Az a csoda a könyvben – emelte ki az igazgató -, hogy abban a különböző korosztályokhoz tartozók egyaránt 18-19 éves kori képükkel szerepelnek, tehát valahol egykorúak mindazok, akik a kötetben szerepelnek.


Molnár László főszerkesztő, felelős kiadó is beszélt a könyv születéséről.
- Ez a könyv szigorúan 18 éven felüliek számára készült, hisz ami ebben a könyvben található, az nem is nagyon érdekli azokat, akik még a középiskolák padjait koptatják, vagy még ennél is fiatalabbak. Ők még nem nagyon értik, miért lesz egyszer csak - tapasztalatom szerint úgy 25 év felett - egyre fontosabb mindaz, amit az érettségi tablók jelentenek.
A társaságunk által gondozott, saját ötleten alapuló, országosan egyedülálló Tablók könyve sorozat azoknak készül, akik szívesen emlékeznek középiskolás éveikre. De az egy kötetbe összegyűjtött fotók többet jelentenek egyszerű nosztalgiázásnál. E kötetek különleges helytörténeti munkák, melyek egy-egy iskola tablóin, a több ezer diákportrén keresztül érzékeltetik az idő múlását.
A Tablók könyve sorozat mindegyik kötete igazi mesekönyv felnőtteknek. Minden tabló, minden portré mögött tucatnyi történet bújik meg. A Tablók könyve jó társ egy magányos estéhez, de egy baráti találkozót is képes érdekessé tenni. A recept egyszerű: végy egy asztaltársaságot, tedd eléjük a Tablók könyvét. Talán még egy perc sem kell, hogy felbukkanjon az első ismerős arc, s aztán már se vége, se hossza a diákéveket idéző történeteknek.
A Tablók könyve sorozat eddigi köteteinek megjelentetésével több ezer öregdiáknak szerzett már örömet. Az elmúlt években kidolgozott egyedi szerkesztési-kiadói technológia lehetővé teszi, hogy a sorozathoz csatlakozó, az öregdiákok ragaszkodását ilyen módon is ébren tartó középiskoláknak a megjelentetés ne jelentsen anyagi terhet - hangsúlyozta a főszerkesztő.

A kötet a helyszínen megvásárolható volt, továbbá pedig az iskolában 3500 Ft-os áron. A kötet bemutatóját követően a szép számú megjelent tiszteletére az iskola tehetséges tanulói színes zenei összeállítással kedveskedtek.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!