Szorgalmas hangyák


2019-06-06 09:16:26  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Szorgalmas hangyák főképe
Szezonzáró foglalkozásra gyűltek össze a Hangya Ovikézi növendékei a Városi Sportcsarnokban, ahol az egész évben szorgalmas ovisok átvehették jól megérdemelt pólóikat.

A megjelent közel 50 ifjú kézilabda palántát és szüleiket Pozsgai László köszöntötte, a Bakonyerdő Pápa elnöke reményét fejezte ki, hogy évek múltán a gyerekek a serdülő, ifjúsági majd a felnőtt csapatban folytatják pályafutásukat.

- Elsősorban azért dolgozunk, hogy mozogjanak a gyerekek, az külön öröm, ha a későbbiekben a klub korosztályos csapataiban köszönthetjük őket. Az idei évben az ovikézibe járókkal már egy U9-es csapatot el tudtunk indítani, szeptembertől pedig folytatjuk a munkát, hogy minél több egészséges, sportos fiatalt neveljünk. Szeretném megköszönni a szakmai stáb munkáját, akik nagy lelkesedéssel, lelkiismeretesen dolgoztak egész idényben.

Kapcsándi Zsolt edzőtől megtudtuk, a záró eseményen három állomáson mutatták meg a szülőknek, mivel is foglalkoztak egész évben az edzéseken.

- Az idén 70 szorgos hangyánk négy oviban, a Reformátusban, a Nátuskertiben, a Nagygyimótiban, valamint a Katolikusban dolgozott, hogy elérje célját, a saját pólót, akinek év közben ez nem sikerült, ezen a záró alkalmon lehetősége volt, hogy a pontszerző pályán hozzájuthasson. Minden évben jó hangulat, igazi örömjáték jellemzi ezt a záró eseményt, a gyerekek itt le tudják vezetni a felesleges energiájukat. Elégedettek vagyunk a szezonnal, a picik egyre ügyesebbek, nagyon sok mérhető eredményünk van, amiket igyekszünk tovább fejleszteni. Köszönjük a szülőknek a bizalmat, a gyerekeknek pedig a sok munkát. 

Kapcsándi Zsolt hozzátette, nyáron is igyekeznek lekötni az ovis korosztályt, hiszen a tavalyi siker kapcsán június 17-21. között idén ismét megrendezik a Hangya Ovikézi Nyár elnevezésű napközis kézilabda tábort.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!