Csapó László Emlékverseny


2019-06-04 18:08:00  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Csapó László Emlékverseny főképe
A Szabadgyalog Sakk Egyesület egy verseny keretében negyedik alkalommal emlékezett meg egykori játékosáról, Csapó Lászlóról.

Pápa, Győr, Celldömölk, Veszprém, Nemesgörzsöny sakkozói a Helyőrségi Művelődési Otthonban gyűltek össze a partikra, öt korcsoportban összesen 23-an neveztek. Kiss Csaba szervező érdeklődésünkre elmondta, az emlékverseny egyben szezonzáró kupa is.

- Csapó Lászlónak a pápai sakk megalakulásában elévülhetetlen érdemei vannak. Laci bácsi négy éve hagyott itt minket, idén lenne 91 éves, mindig jó szívvel emlékezünk rá. Örömteli, hogy Laci bácsi özvegye idén is ellátogatott a verseny megnyitójára, nagyon hálás volt, hogy őrizzük férje emlékét, mindig nagy szeretettel látjuk vendégül. A felnőtt mezőnyben nyolcan neveztek, így körmérkőzéses formában bonyolítottuk le a vetélkedést 15 perc gondolkodási idővel. Az utánpótlásnál is hasonló volt a helyzet, a gyerekeknél is mindenki játszott egy partit mindenkivel. Az egyesület következő eseménye a Játékfesztivál keretein belül megrendezésre kerülő Miniolimpia lesz.

Az emlékverseny első helyezettjei: Kiss Csaba, Nagyné Cserkuti Nikoletta, Sebestyén István, Nagy Nóra, Mészáros Raul, Kiss Dorina, Kiss Bence.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!